Az 1989-es forradalom áldozataira kíván emlékeztetni a maratonfutó.
Juhos Gábor maratonfutó hétfőn 10 órakor indult útnak a Kolozsvár főterének sarkán álló 1989-es emlékműtől, hogy folytassa Via Revolutiae elnevezésű maraton-akcióját.
A 49 éves, partiumi születésű, jelenleg Magyarországon élő Juhos végcélja Temesvár, ahol december 18-án csatlakozik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által a forradalom 25. évfordulójára szervezett programsorozathoz.
Juhos Gábor Torda felé indult, hogy a következő négy napon Nagyenyed, Gyulafehérvár, Déva és Lugos érintésével végül Temesvárra érkezzen. A sportember
a szakaszok között gépkocsival is halad majd.
„Az 1989 decemberében Temesváron kitört népfelkelés során emberek haltak meg a szabadságért. Nekünk kötelességünk, hogy emléküket megőrizzük, áldozatukat tiszteljük és folyamatosan emlékeztessünk rá. Én a magam eszközével, a futással próbálom leróni tiszteletemet és felhívni a figyelmet arra, hogy azok az emberek a mi szabadságunkért haltak meg” – mondta Juhos Gábor az indulás előtt.

Juhos Gábor futócipője
Hangsúlyozta: akciójának nincs politikai, nemzetiségi vagy vallási vetülete, bárkit szeretettel vár, hogy bármilyen
a következő napokban. Aki csatlakozni szeretne Juhos Gáborhoz, érdeklődjön a 0768 193 561-es telefonszámon Tőke Ervin szervezőnél.
Juhos Gábor ezzel folytatja szeptemberi akcióját, akkor Temesvárról indulva Arad, Nagyvárad, Érmihályfalva, Szatmárnémeti és Zilah érintésével érkezett meg Kolozsvárra 539 kilométernyi futás után.
A sportoló 2013 őszén a Székelyföld autonómiájáért futott mintegy 500 kilométert, 2014 júniusában, a Székelyek Nagy Menetelése alkalmával a Bereck és Kökös közti 55 kilométeres távot futotta le.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.