// 2026. október 16., péntek // Gál
Erdély András Erdély András

Büntetéssorozat

// HIRDETÉS

„Ki a magyarokkal az országból”-lal, „Székelyföld nem létezik”-kel, törvény írta ünnepeltetéssel, bírságokkal és olyan, a kisebbségek jogairól tartott konferenciákkal, ahová ajtónállónak sem hívnak meg magyart, nem lehet oldani a feszültséget.

(Külön)Vélemény

Szerző: Erdély András
2014. december 15., 08:36

„A templomokba rendőröket állítanak, akik buzgón büntetik majd azokat, akik a 346-os zsoltárt éneklik? Egyszerűbb lenne, ha mindjárt államosítatnák az összes templomot, mert éppen úgy közadakozásból épültek, mint a Székely Mikó Kollégium. Legalább ezen a téren is megvalósulna az „egyenlőség”, mert az ortodox egyház például soha nem pazarolta a pénzét iskolák fenntartására, kórházak, öregotthonok működtetésére.

Himnuszéneklésért, román zászlók hiányáért rónak ki tetemes bírságokat úgy, hogy maga a prefektus állapítja meg a kihágást és az alprefektus a tanú. A kézdivásárhelyi »zászlóhiányt« láthatták, de június 4-én, a trianoni diktátumra emlékező ünnepségén is ott voltak? Nem mintha le akarnánk tagadni, hogy a magyar himnuszt énekeltük, csak felmerül: hogyan konstatálták ezt a szörnyű bűntényt, ha nem voltak jelen?

Egészen biztos, hogy a »Ki a magyarokkal az országból«-lal, »Székelyföld nem létezik«-kel, törvény írta ünnepeltetéssel, bírságokkal és olyan, a kisebbségek jogairól tartott konferenciákkal, ahová ajtónállónak sem hívnak meg magyart, nem lehet oldani a feszültséget a két – kénytelen-kelletlen – egymás mellett élő népcsoport között. Mint ahogy »Székelyföld nem Románia«-val és fekete zászlókkal sem!"

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.