// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Megenyhült az IMF: többet költhet a kormány

// HIRDETÉS

Pedig múlt héten még az eredetileg kitűzöttnél is kisebb deficitet akart.

Váratlanul megenyhültek Románia külföldi hitelezői: Victor Ponta miniszterelnök kedden bejelentette, a bruttó hazai termék (GDP) 1,83 százaléka lesz jövőre az államháztartási hiánycél- Erről a nap folyamán megállapodás is született a bukaresti kormány és Románia nemzetközi hitelezői között.

A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság küldöttsége Bukarestben folytatott tárgyalásokat a kormánnyal a jövő évi költségvetés-tervezetről, amely szerint eredetileg a hiánycél 1,4 százalék lett volna. Az Európai Bizottság ennél alacsonyabb, 0,9 százalékos hiánycélt is szorgalmazott. A kormány végül megállapodott, hogy az eredeti sarokszámhoz képest GDP-arányosan 0,43 százalékot fordítanak pluszban az uniós projektek önrészének fedezésére.

Victor Ponta elmondta, hogy szakértői szinten még folytatódnak a tárgyalások, de elvi megállapodás született a főbb paraméterekről. Így a költségvetés kiadása 238 milliárd lej (53,5 milliárd euró) lesz, a bevétel 225 milliárd lej (50,6 milliárd euró), a deficit pedig 13 milliárd lej (2,9 milliárd euró).

Leszögezte, hogy a költségvetés-tervezet szerint 2015-ben nem lesznek adó- és illetékemelések. Az ipari létesítményekre kivetetett 1,5 százalékos, úgynevezett „oszlopadót" viszont 1 százalékra csökkentik január 1-től. A kormány a teljes ellátású turisztikai csomagok esetében 9 százalékos kedvezményes áruforgalmi adót (áfa) vezet be a jelenlegi 24 százalékos általános áfa helyett.

Ponta emlékeztetett, hogy január végén tér vissza Románia nemzetközi hitelezőinek küldöttsége soron következő felülvizsgálati látogatás céljából. A kormányfő szerint megállapodás született arról is, hogy amennyiben az első félévben kedvezően alakul a gazdaság teljesítménye és a költségvetés bevételei, újabb adóenyhítő intézkedések bevezetésének lehetőségét vizsgálják meg.

Rámutatott: a kabinet 2015-ben is 2,5 százalékos gazdasági növekedést remél, akárcsak az idén.

Románia 2013-ban sorozatban a harmadik hitelszerződését kötötte az IMF szervezésében. A 2015-ben lejáró, 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelmegállapodás várhatóan az utolsó, mert a bukaresti kormány már korábban jelezte, nem akar újabb hitelszerződést.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro