A nemzetközi pénzintézet ugyanis sokallja a kormány által tervezett hiánycélt.
Patthelyzet alakult ki a román kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti hétvégi megbeszéléseken a jövő évi államháztartási hiánycéllal kapcsolatosan, és fennáll a veszélye, hogy a nézeteltérések miatt félbeszakadnak a tárgyalások.
Az IMF és az Európai Bizottság küldöttsége péntek óta Bukarestben tartózkodik, ahol december 10-ig kellene tárgyalásokat folytatniuk a jövő évi állami költségvetésről. A korábbi egyezség szerint a román államháztartási hiánycél a bruttó hazai össztermék (GDP) 1,4 százaléka 2015-ben, ehhez képest az IMF azt kérte, hogy a deficit ne legyen nagyobb 0,9 százaléknál.
Románia nemzetközi hitelezői azzal az érvvel támasztották alá kérésüket, hogy a továbbiakban nem abszolút értékben kellene meghatározni a hiányt, amelynek során csak a már megtörtént kifizetéseket vegyék figyelembe, hanem számoljanak a bizonyos törvényes kötelezettségek során vállalt, beütemezett kifizetésekkel is.
A nézeteltérést Darius Vâlcov költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter is megerősítette. Kijelentette, hogy a nemzetközi hitelezőknek ezt a kérését nem fogadja el a bukaresti kormány. Hozzátette: az ő megbízása arról szól, hogy a hiány 1,4 százalékos legyen, sőt, ha lehet, növeljék azt Románia uniós projektjeinek önrészét fedező kiadások érdekében.
Korábban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint az államháztartási hiány a kiadások csökkentése nélkül elérheti GDP-arányosan a 2,1 százalékot, ezért a kormány 0,7 százalékos deficitnövelést próbál kialkudni.
Traian Băsescu államelnök csütörtökön este kijelentette: tudja, hogy a kormánynak nehézségei vannak a jövő évi állami költségvetéssel, de reményét fejezte ki, hogy a kabinet nem úgy talál megoldást, hogy felbontja az IMF-el kötött hitelmegállapodást. Egyúttal bírálta az IMF-et, mivel az szerinte „túl megengedő” a kormánnyal szemben.
Victor Ponta miniszterelnök szombaton úgy vélekedett: az IMF mindig „a leghátsó padban ülő diákkal” a legszigorúbb, és felvetette: a pénzintézet az államfő nyilatkozata nyomán szigoríthatta álláspontját. Leszögezte: nem fogadják el az 1,4 százaléknál kisebb deficitre vonatkozó javaslatot.
A kormány és az IMF képviselői között már nyáron voltak nézeteltérések. Akkor Bukarest a nemzetközi hitelezők jóváhagyása nélkül csökkentette 5 százalékkal a munkáltatói nyugdíjjárulékot. Emiatt az IMF az akkori felülvizsgálati látogatás lezárása nélkül távozott Romániából.
Románia 2013-ban sorozatban a harmadik hitelszerződését kötötte az IMF szervezésében. A 2015-ben lejáró, 4 milliárd euró értékű hitelmegállapodás várhatóan az utolsó, mert a román kormány már korábban jelezte, nem akar újabb hitelszerződést.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.