// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

„Hitler kretén unokája”: Vadim Tudor megverselte Johannist

// HIRDETÉS

Nem gondoltuk volna, hogy a romániai elnökválasztás a közéleti költészet fellendülését hozza magával. Az első fecske már megérkezett.

Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke nehezen tudja mentálisan feldolgozni, hogy nem az általa támogatott Victor Ponta győzött az elnökválasztáson, hanem a szász, tehát „idegen” Klaus Johannis. Ezért tollat ragadott, hogy dühét és keserűségét – hivatásának megfelelően – versbe öntse. Szellemének gyümölcsét közzé is tette a Facebookon (tényleg, ma már minden hülyének van Facebook-oldala), azzal a megjegyzéssel, hogy a költeményt december 3-ról december 4-re virradóan írta.

A román sovinizmus fő-fő hordószónokában ezúttal sem csalódtunk: a mestermű (ABAB rímképletű, többnyire nyolc szótagos sorokkal, már amikor eltalálta) gyakorlatilag egy elnyújtott gyalázkodás. Már a címe is árulkodó: Eper Vajda. Ceaușescu egykori udvari talpnyalonca ezzel arra kíván utalni a maga kifinomult módján, hogy Johannist a diaszpóra, vagyis az „eperszedők” („kapsunárok”) választották meg.

Mivel annyi prémiumot nem kapunk, hogy műfordítói munkásságunkat pont Corneliu Vadim Tudor opuszainak magyarra való átültetésével gazdagítsuk, ezért kiemelnénk néhány jellemző elemet a versből.

♦ A szélrózsa négy irányába szétszóródott kapsunárok bosszúból a keserű kenyerük miatt Románia nyakára ültettek egy szellemi fogyatékost (handicapat).

♦ Johannis további jelzői, a teljesség igénye nélkül: mutáns, zombi, kretén, szalonnahegy, second hand német.

♦ A Facebook és úgy általában az Internet a hibás, Johannisnak még a budiban is bannere van.

♦ Johannis ártatlan gyermekeket adott el külföldre, családjaik most is siratják őket.

♦ Jól megvert minket az Isten, egy kancsal (Băsescu) után egy tökfejet adott nekünk.

♦ A végzet egy tatár (Băsescu) után egy szásszal vert meg.

♦ Nagyszabású vízió: a Negyedik Birodalom lecsap, Berlin megbüntette a románokat, mert túl gyakran elárulták (mármint a románok a németeket).

♦ A kapsunárok Johannis megválasztásával valójában  Băsescut mentették meg, inkább lőtték volna főbe magukat.

♦ És a végén felteszi a pontot az I-re: Éljen Adolf Hitler és a kretén unokája!

Aki további műélvezetre vágyik, a teljes költeményt megtalálja az alábbi linken.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro