// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kolozsváron Avram Iancu egyesítette Romániát

// HIRDETÉS

Kiesett idén a Mikulás és Hófehérke a hét törpével a nemzeti mitológiából, erősödtek viszont Avram Iancu pozíciói.

Kolozsvár az innováció városa akar lenni, a december elsejei nemzeti ünnepet sem hagyta rutinba fulladni. Mivel nemrég fejezték be a hős katona emlékművének felújítását (a Levente SRL végezte!) az ortodox katedrális mögött, arra számítottunk, hogy szokás szerint ezt a szoborcsoportot koszorúzzák meg a hivatalosságok az egyesülés kikiáltásának napján. 

(A magas nőalakból és nála jóval alacsonyabb katonafigurákból álló alkotást a kolozsvári román közönség is Hófehérke és a hét törpe néven tartja számon.)

És mekkorát kellett csalódnunk! Az ortodox mise után nem bújtak el a katedrális mögé a fő tisztségviselők és minden rendű és rangú szervezetek, állami intézmények vezetői, hanem az épület előtti, jóval tágasabb téren koszorúztak. Egészen konkrétan Avram Iancu fallikus szobrát. Végülis mit számít az a hetven év 1848 és 1918 között, ha grandiózusabb a helyszín. 

Húha, valakik nem jöttek el megemlékezni. Vagy otthon felejtették a koszorút.

A katonai parádé még teátrálisabb lett így, hogy az állambiztonsági szervek a masszívan fellobogózott román színház előtt vonultak fel.

A város viszont megszabadult egy évek óta bevett giccskomplexumtól, a hagyományosan december elsején kihelyezett plasztik-Mikulásoktól. Míg a színük egyre mocskosabbá vált az útkereszteződésekben, bárgyú arckifejezésük és a náci karlendítésbe merevedett gesztusuk állandó volt. Bárki is vonta ki őket a forgalomból, köszönet érte.

Így tűnt el Hófehérke és a Mikulás a kolozsvári nemzeti mitológiából. Feljövőben van viszont a román kokárda divatja: 3-4 éve még szinte senki se viselt ilyet, idén már a központban sétálók fele büszkén tűzte ki magára.

Közönséget toboroznak maguknak a diákok.

Hogy mégse kössük teljesen Avram Iancuhoz az egyesülést, a gyulafehérvári nagy nemzetgyűlést szerencsére idén is újrajátszották középiskolás diákok. Csak a nemzet nem akart sehogyse összegyűlni, pedig a srácok legalább félórát invitálták a nem túl vastag kosztümjeikben. 

De a nép csak akkor gyűl, ha van mire. Arra az időnkénti kurjongatásra, hogy Gyűljünk össze és örvendjünk! és Éljen Románia!, nem igazán akart ebben a szélben.

Bő félóra várakozás után megjelent Emil Boc polgármester, és a fiatalok lezavarták végre a tízperces műsort. A dramaturgia sokat kopott az évek során, már nem nagyon lehet tudni, ki kit alakított, az alakok szimbolikussá váltak, és a gyulafehérvári határozatot sem olvasták fel, csak szétosztották a népnek. 

A royalisták is egyesültek.

Miközben az egyik diák a lelkesültségről szónokolt lelkesen, az államrendet addig a fal mellett békésen bontogató royalisták egyike kihasználta, hogy lankadt a közönség figyelme, és nekiállt ő is osztogatni a Timpul Regal (Királyi idő) című lapot. Majd mindenki boldogan bekapcsolódott az egyesülés hórájába kicsit felmelegedni.

Boc népszerűsége töretlen.

A felmelegedést az ünneplő közönség vásári forralt borral folytatta. Négykor megnyitották a főtéri korcsolyapályát (ma, 5-én és 24-én ingyenes) és a színpadot, azóta népzenétől hangos a városközpont. És ugyan eleredt az eső, a tumultus a téren egyre csak nő. Úgy tűnik, ez lesz minden idők karácsonyi vására Kolozsváron.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro