// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Johannis „nagyon románnak” érzi magát

// HIRDETÉS

Jó viszonyra törekszik Orbán Viktorral a Welt am Sonntagban megjelent interjú szerint.

„Román állampolgár vagyok, vagyis román” – mondta Klaus Johannis a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban arra a kérdésre válaszolva, hogy németnek vagy románnak tekinti magát, hozzátéve, hogy a német származású erdélyi szászok népcsoportjához tartozik, és ezt soha nem rejtette véka alá.

Ugyanakkor „most, megválasztott román államfőként

nagyon románnak érzem magam”

– tette hozzá. Megjegyezte, hogy németsége a német nyelvhez és kultúrához köti, nem pedig Németországhoz.

Az elnökválasztási kampányban a vetélytársáról, Victor Ponta miniszterelnökről megfogalmazott éles bírálatával kapcsolatban elmondta, nem akarta, hogy a küzdelem „hangneme lefelé csússzon”, és valójában ő volt az, aki állandó támadásoknak volt kitéve. A választás nyomán kialakult új helyzetben viszont „Románia érdekében beszélnünk kell egymással és együtt kell működnünk”, „akkor is, ha nem lehet abból kiindulni, hogy

barátok leszünk”

– mondta Klaus Johannis.

Programjáról szólva kiemelte: „olyan elnök akarok lenni, aki ugyan integrál és összehozza az embereket, de egyben határozott döntőbíró”. A korrupció elleni, „már jól működő” küzdelem a prioritási lista elején szerepel, éppen úgy, mint a gazdasági növekedés, az oktatás, az egészségügyi rendszer és az infrastruktúra – sorolta a megválasztott elnök.

Hozzátette: a többség támogatásának megszerzésére képes és a pártok közötti választóvonalakon átívelő „tartós” politikára van szükség,

„különben jön a következő kormány és mindent visszacsinál”.

Külpolitikai elképzeléseit vázolva Klaus Johannis hangsúlyozta: „azt akarom, hogy Románia ne csupán a nyugati közösség tagja maradjon, hanem a jövőben nagyobb szerepet játsszon a térségben”. „Románia fontos stabilitási tényezővé válhat” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy

egyesek az „anti-Orbánt” látják benne,

kijelentette: „soha nem láttam magamban egy anti-akármit”, és az ilyen elvárásoknak, várakozásoknak nem lesz hatásuk a román–magyar kapcsolatokra. Hangsúlyozta: „biztos vagyok abban, hogy jó viszonyt tudok kialakítani Orbán Viktorral”. A két uniós tagországot összekötő, közös ügyek többségben vannak az egymástól elválasztó dolgokkal szemben – tette hozzá.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro