Annyira jó fej már a háromszéki prefektus: szerinte nyugodtan tüntethetnek a magyarok. Igaz, tök fölöslegesen, hiszen Románia annyira tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat, mint vak a poharat.
A román hatóságok tiszteletben tartják a szólásszabadságot, így a Magyar Polgári Párt (MPP) is szabadon demonstrálhat „a törvény és jóérzés" keretei között - mondta csütörtökön Marius Popică, Kovászna megye prefektusa.
Az MPP az 1918-as román ígéretek betartásáért, a magyarság jogainak alkotmányos elismeréséért hirdetett utcai megmozdulást Sepsiszentgyörgyön a román nemzeti ünnep előtti hétvégére.
„Egy demokratikus államban bárkinek, aki elégedetlen valamivel, joga van elmondani panaszát. Ha tüntetni akarnak, megtehetik, ha a törvényekkel elégedetlenek, más módszereket is alkalmazhatnak: lobbizhatnak a parlamentben" - jelentette ki a prefektus.
Popică megjegyezte: senki nem állíthatja, hogy Románia nem tartja tiszteletben a nemzeti kisebbségek jogait, szerinte ezt támasztja alá az is, hogy egy német etnikumú államfőt választottak Románia élére.
A szombati megmozdulással az MPP azt szorgalmazza, hogy iktassák be a román alkotmányba a mai Romániát megteremtő 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatot, amely autonómiát ígért az erdélyi nemzeti közösségeknek.
Biró Zsolt, az MPP elnöke korábban jelezte: nem lesznek politikai szónoklatok a szombatra meghirdetett sepsiszentgyörgyi tömegrendezvényen, a megmozdulásra hívó plakátokra, szórólapokra sem tették fel az MPP jeleit, hogy politikai szimpátiáktól függetlenül mindenki azonosulhasson a rendezvény céljaival.
Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszéki elnöke a Háromszék című lap szerint azt mondta, az EMNP helyi vezetői és tagjai is támogatják a megmozdulást, ugyanakkor arra kérte a magyar fiatalokat, hogy december elsején, a román nemzeti ünnepen ne tüntessenek, ne provokáljanak, véleményüknek inkább szombaton adjanak hangot.
A megmozduláson rövid történelmi visszatekintés után egy, az MPP által megszövegezett petíciót készülnek elfogadni, amelyet átadnak majd a kormány Kovászna megyei megbízottjának.
A románság december 1-jén, az Erdély Romániához csatolását megelőző 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés évfordulóján ünnepli a „Nagy Egyesülést", 1990 óta december elseje az ország nemzeti ünnepe.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.