// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Brutális távhőárdrágulással riogatnak

// HIRDETÉS

Ha a kormány nem módosítja a földgáz liberalizálásának ütemét.

Közel 40 százalékkal drágulhat januártól a távhő, amennyiben a kormány nem módosítja a földgázár liberalizálásának ütemtervét – hívta fel a figyelmet az Országos Energiaügyi Hatóság (ANRE). Az illetékesek rámutattak: a problémát az jelenti, hogy a hőerőművek és a városi távhőszolgáltatók – mint ipari fogyasztók – számára 2015-től valósulna meg az árliberalizáció, vagyis januártól már szabadpiaci áron, az eddigihez képest jóval több pénzért kell megvásárolniuk az energiaforrást.

Ennek nyomán a szolgáltatók kénytelenek lesznek nagymértékben drágítani a távhőt a háztartási fogyasztók számára, akik így hátrányba kerülnek a saját hőközponttal rendelkező fogyasztókkal szemben, hiszen számukra 2021-ig fokozatosan, egyszerre csak kis arányban nő a távhő ára.

Az ANRE és több mangánszolgáltató ezért felszólította a kormány hatáskörébe tartozó, a Răzvan Nicolescu tárca nélküli miniszter által vezetett energiaügyekért felelős főosztályt, hogy sürgősségi rendelet révén a hőerőműveket és távhőszolgáltatókat helyezzék át a földgázt szabályozott áron vásárló fogyasztók kategóriájába, így elkerülhető lesz, hogy egyszerre hatalmas teher nehezedjen a lakosság egy részére. Néhány magánvállalat eközben az ipari fogyasztókra vonatkozó gázár-liberalizálás elhalasztását is kéri a kormánytól.

Nicolae Havrileţ, az ANRE elnöke úgy nyilatkozott: számításaik szerint a távhő gigakalóriánkénti ára 27–38 százalékkal drágulhat azon háztartási fogyasztók számára, akik nem rendelkeznek saját hőközponttal. Rámutatott: ezt az adatot is közölték a kormányzati főosztálynak elküldött igénylésben.

Az energiaügyekért felelős főosztály hétfőn közleményben jelezte, hogy megvizsgálja a romániai gázpiaci árakat felügyelő ANRE részéről érkezett kérést, ugyanakkor további, a liberalizálás ütemtervének módosítását indokoló számadatokra van szükséges a hatóságtól. A kormányzati illetékesek rámutattak: a szabadpiaci naptár részleges vagy teljes felfüggesztéséhez mindenképpen szükség lesz az Európai Bizottság beleegyezésére.

Ugyanakkor azt is leszögezték, hogy „a belső termelésből származó földgáz ára január elsejétől nem változik a mostani értékekhez képest a háztartási fogyasztók számára”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro