// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kukába került az amnesztiatörvény

// HIRDETÉS

Johannis jött, látott és győzött: felszólítására a képviselőház máris elvetette a vitatott jogszabályt.

Bár az eredeti tervek szerint csak szerdán kellett volna, már kedden elvetette a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) két képviselője által tavaly előterjesztett amnesztiatörvény tervezetét a bukaresti képviselőház. A törvénytervezetet az elnökválasztás utáni első ülésen szavazták le, miután a téma az elnökválasztási kampány egyik forró témájává vált.

Az elnökválasztásokon győztes Klaus Johannis, a jobboldal jelöltje a kampányban azt vetette szociáldemokrata ellenfele, Victor Ponta kormányfő szemére, hogy az amnesztiatörvénnyel a PSD korrupt politikusainak akar mentőövet dobni és csak a választások miatt halogatta eddig a tervezet napirendre tűzését.

Victor Ponta hétfőn jelezte: a PSD-nek le kell vonnia a következtetést a választás eredményéből, ezért a kormánytöbbség az első ülésen napirendre tűzi és elveti az amnesztiatörvényt.

A keddi ülésen a képviselőház csaknem egyhangúlag utasította el az ellenzék által bírált jogszabályt.

A tervezet kezdeményezői azt javasolták, hogy amnesztiában részesüljenek Romániában azok, akik legfeljebb hatéves szabadságvesztéssel büntethető bűnöket követtek el, illetve közkegyelemben azok az elítéltek, akiket legfeljebb hétéves szabadságvesztéssel büntethető bűnökért ítélt el a bíróság.

A román jogban az amnesztia a bűntett végleges „elfeledését" jelenti, vagyis törlik az illető büntetőjogi felelősségét, bármely szakaszban tart is az igazságszolgáltatási eljárás, illetve törlik a priuszt. A kegyelemnél a büntetett előélet megmarad: ez az intézkedés csak a büntetésre vonatkozik, amelyet vagy eltörölnek vagy enyhítenek.

Kedden a parlament mindkét házában napirendre tűzték a korrupcióval gyanúsított képviselők és szenátorok eddig halogatott ügyeit is, és futószalagon szavaztak arról, hogy kiadják őket az igazságszolgáltatásnak. Ugyanis a politikai nyilatkozatokra vonatkozó mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet előzetes letartóztatásba helyezni őket vagy házkutatást elrendelni ellenük.

Azon tisztségben lévő vagy volt kormánytagok ellen, akik törvényhozói mandátummal rendelkeznek, csak az illető ház jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás.

A Hotnews.ro hírportál októberi összesítése szerint az 580 tagú kétkamarás parlament 35 tagjának „gyűlt meg a baja" az igazságszolgáltatással, a legtöbb esetben valamilyen korrupciós ügyben: 11 ellen vádat emeltek, 17 ellen bűnvádi eljárás van folyamatban, kettőt első fokon elítéltek, egy jogerős felfüggesztett börtönbüntetést kapott, 4-nek az esetében - akik kormánytagok voltak - a parlament nem járult hozzá a bűnvádi vizsgálat lefolytatásához.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro