// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Meleşcanu is belebukott a külföldi voksolás miatti botrányba

// HIRDETÉS

Alig több mint egy héten belül már a második külügyminiszter veheti a kalapját amiatt, mert a külföldön élő román állampolgárok választása gyalázatos körülmények között zajlott.

Nyolc nappal kinevezése után máris lemondott a külügyminiszteri tisztségből Teodor Meleşcanu. A politikus ugyanabba bukott bele, mint múlt hétfőn lemondott elődje, Titus Corlăţean: a külföldön élő románok szavazásával kapcsolatos botrányba.

Emlékeztetett, csupán öt nappal a második forduló előtt vette át a tárca irányítását. Kifejtette, célja az volt, hogy minél gördülékenyebbé tegye a választási folyamatot. Ennek részeként a külügy honlapjáról is letölthetővé tették a nyilatkozatot, növelték a bélyegzők és a szavazófülkék számát.

Az egyetlen dolog, amit nem tehetett meg, az a szavazókörök számának növelése volt, mivel nem volt világos a törvényi háttér, ez pedig magában hordozta annak a veszélyét, hogy utólag megóvható lesz a végeredmény.

A miniszter szerint az intézkedések nyomán rekordszámú, több mint 370 ezer külföldön élő személy szavazhatott.

Pozitívumnak nevezte, hogy sehonnan sem jeleztek súlyos incidenseket a választási folyamat során,

mindemellett történtek sajnálatos események, például Párizsban és Torinóban.

Megjegyezte: sajnálatos, hogy nem tudott mindeni szavazni, és megjegyezte: a választási iroda jelzése nyomán törvényesen nem volt lehetőség a szavazási idő kitolására. A miniszter bocsánatot kért az incidensekért.

Meleşcanu úgy vélekedett:

a vonatkozó jogszabály már nem felel meg a realitásoknak és a demográfiai adatoknak,

ezért módosítani kell.

Mindemellett kijelentette: tény, hogy nem mindenki szavazhatott, ezért pedig valakinek vállalnia kell a felelősséget. Ezért ma benyújtja lemondását.

Mint ismeretes, Titus Corlăţean múlt hétfőn azt követően jelentette be lemondását, hogy az államfőválasztás november 2-i első fordulójában a romániai külképviseletek előtt hosszú órákon keresztül kellett sorban állniuk a szavazni akaróknak, de volt, aki még így sem került sorra.

A botrány miatt kormányellenes tüntetéssorozat robbant ki, Corlăţean viszont a Központi Választási Iroda (BEC) ellentétes értelmű állásfoglalása dacára is ragaszkodott ahhoz, hogy a hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé a külföldi szavazókörök számának növelését.

A helyére kinevezett Meleşcanu sem módosított ezen az állásponton, így a vasárnapi második fordulóban még nagyobb tömegek kígyóztak a külképviseletek előtt, és ezúttal is sokan nem tudtak alkotmányos jogukkal élni. A felháborodott románokat Párizsban és Torinóban is köünnygázzal oszlatták szét.

Ehhez képest Meleşcanu vasárnap Párizsban azt nyilatkozta, ezúttal sokkal olajozottabban haladt a külföldi voksolás, és azt javasolta azoknak, akik a francia fővárosban nem kerülnének sorra, hogy próbálkozzanak a 400 kilométerre fekvő Nancyban, „ami szép város, és az európai szecesszió bölcsője.” Nem ez volt az egyetlen cinikus megnyilvánulása: szerinte túl sokan utaztak a hétvégén „turistaként” külföldre szavazni.

Mint ismeretes, jelenleg mintegy hárommillió román állampolgár él a nyugat-európai államokban. Többségük a jobboldal szavazója, ezért is merült fel a gyanú, hogy a baloldali kormány szándékosan akadályozza a szavazáson való részvételüket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro