// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Papp Attila Zsolt Papp Attila Zsolt

A diákoknak hosszú az út a szavazóurnáig

// HIRDETÉS

A kormány legalábbis így gondolhatja, mert mindjárt két szabadnapot is adott az egyetemistáknak. Ügyes, nagyon ügyes!

(Külön)Vélemény

Szerző: Papp Attila Zsolt
2014. november 11., 15:06

Ekkora nagylelkűséget rég láttunk Románia kormánya részéről: november tizennegyedikén és tizenhetedikén bezárnak az egyetemek, elmaradnak a tanórák, amiket utólag persze be kell pótolni. Az indoklás szerint azért, hogy a diákok nyugodtan hazautazhassanak az egyetemi központokból, és otthon adhassák le a szavazatukat. Pénteken vonatoznak haza, szombaton pihennek, vasárnap választanak, hétfőn pedig vonatoznak vissza. Világos, mint a vakablak.

Az érvelés hibája mindössze az, hogy a szavazati jog gyakorlása ezúttal nem helyhez kötött. Bármely állampolgár bármely szavazókörben voksolhat, ez alól a diákok sem kivételek. Hogy torlódás alakulhat ki az egyetemi campusok közelében lévő szavazókörökben? Hát akkor, kérem szépen, az ifjak elfáradnak néhány száz méterrel odébb, a következő szavazókörbe, ha érdekli őket a téma. Esetleg a hatóságok dolgoznak kicsit az infrastruktúrán, ezt a lehetőséget sem kéne kizárni. 

Meg is lepődött az országos diákszövetség elnöke, mivel – mint mondta – a korábbi választások alkalmával (amikor a voksolási helyszín tényleg számított) közelharcot kellett vívniuk az oktatási minisztériummal egyetlen nyomorult szabadnapért, most meg az ölükbe hull rögtön kettő. Mert most bárhol lesznek az egyetemisták, nyugodtan szavazhatnak.

Amit nem tehetnek meg (vagy legalábbis kevesebben): mondjuk nem vehetnek részt péntek este az egyetemi városok főterein rendezett tömegtüntetéseken – amelyeknek a magját köztudottan a diákság alkotta. Vasárnap este sem vonulhatnak utcára a nagyvárosokban, ha bármi gond adódna a választások tisztaságával vagy egyéb – merőben valószínűtlen – fejlemények következnének be. Ellenben a hosszú hétvége (négy nap, ritka madár) lehetőséget ad arra, hogy elmehessenek kirándulni, a hegyekbe, akár külföldre is, ha szép az idő, akár egy kis miccs és sör a természet lágy ölén, ilyesmi. Ezt reméli persze a kormány, amely semmi jónak nem lesz elrontója.

Elvégre az egész választás egy nagy majális. Csak a buli végén ne feledjük összeszedni a maradékokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.