Szászrégenben nincs víz. Bizottság van. Gáz is.
Történt, hogy szombatra virradóra elrepedt a szászrégeni vízhálózat fővezetéke, a város és a környező települések lakói pedig víz nélkül maradtak.
Megesik az ilyesmi, és általában az a megoldás, hogy pénzt és fáradságot nem kímélve, a lehető legrövidebb időn belül megoldják a helyzetet. Például az ilyen sürgősségi esetekre tartogatott alapból a városháza azonnal kiutalja a szükséges összeget, nem egy, hanem mondjuk három kotrógép esik neki a repedt vezeték kiásásának, és nem tíz, hanem ötven dolgozó igyekszik mielőbb helyreállítani a dolgokat.
És itt kezdődik a történetnek az a része, amely annyira, de annyira jellegzetesen kelet-európai, és amelyen mindannyiszor egyszerre röhögünk és bosszankodunk.
A jól bevált recept szerint minden sürgősségi helyzet megoldása helyszíni szemlével kezdődik és bizottság létrehozásával folytatódik. Így történt ez Szászrégenben is: kedden terepszemlére érkezett Maros megye prefektusa, Szászrégen polgármestere, az Aquaserv vezetősége, a katasztrófa-elhárító felügyelőség megyei parancsnokságának képviselői, és több más intézmény vezetője.
A helyszínen természetesen vita alakult ki, de döntés is született: átmennek a városházára, ahol
Dumitrache Gabriel, helyi Aquaserv-menedzser elmesélte, hogy a fővezeték egy részét kicserélték, de mellette újabb repedés keletkezett. Régi a vezetékhálózat, cserélni kellene az egészet. Csakhogy akadt egy kis gond: a vízvezetékügyi szaknyelven bypass-nek nevezett csatlakozó részt kellene elkülöníteni,
Következő lépésként a városban több helyen is ivóvíztárolókat helyeztek el, ezeket tartálykocsikból rendszeresen újratöltik. Szerdán ismét szünetel a vízszolgáltatás, csütörtöktől pedig négy-öt napig alacsony víznyomással csorog majd a víz, de csak a a tömbházak első emeletén! A környező falvakban nem lesz egyáltalán víz. Így mondta a menedzser.
Horobeţ Sergiu, az Aquaserv vezérigazgatója: a vezetékcsere nem a vízszolgáltató feladata, hanem a tulajdonosé, vagyis a városi önkormányzaté, várják a zsozsót. De dolgoznak, derékig iszapban.
Precup Maria PSD-s polgármester a helyszínen
a kialakult helyzet miatt. Az Aquaserv lassan dolgozik, nem halad a kellő ütemben. Az úgynevezett szakemberek híján vannak a szakmai hozzáértésnek. Miért nem cseréli ki az Aquaserv a régi vezetékeket, bezzeg a számlát ki tudják küldeni.
A válságbizottság ülésén felszólalt még a helyi tűzoltóparancsnok, a megyei katasztrófa-elhárító felügyelőség parancsnoka és mások is, felsorolták a teendőket,
és a fontosság hangsúlyozásának a szükségességét.
Szászrégenben nincs víz, vasárnap elnökválasztás volt, és másfél hét múlva ismét lesz. A polgármesternek meg az a feladata, hogy leszavaztassa a lakosságot a Jelöltre.
Na háj Victor!
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.