Nem az SZNT alelnöke már, mert tárgyalt az RMDSZ-szel az autonómiatervezetről, állítja ő. Izsák Balázs szerint egyszerű tisztújítás történt.
Nemrég felmentették SZNT-alelnöki tisztségéből Biró Zsoltot, az MPP elnökét. Birót eltávolították az SZNT vezetőségét alkotó állandó bizottságból is – írta a Székelyhon.
Az MPP-elnök szerint az adott okot a leváltására, hogy szóvá tette: Izsák Balázs az EMNP elnökjelöltjének,
az SZNT-vezetőség jóváhagyása nélkül, holott az SZNT párton felüli szervezet.
Emiatt Izsák Balázs megsértődött és visszatámadott: a hétvégén összehívott marosszéki nemzeti tanácsi ülésen Birót is elővették, és összeférhetetlenséget állapítottak meg esetében.
„Azt mondták, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnökeként nem folytathattam volna tárgyalásokat autonómia-ügyben az RMDSZ-szel. Izsák Balázs szerint nekünk kizárólag csak az SZNT autonómiastatútumát szabad elismernünk, így csak arról beszélhetünk. A gyűlésen az is elhangzott, hogy valóban szükség van a párbeszédre, de vannak helyzetek, amelyekben az RMDSZ-szel nem szabad tárgyalnunk!” – idézte fel a széki tanácsban elhangzottakat Biró Zsolt.
Az MPP elnöke úgy véli, a tisztségeitől való megfosztása
ami akár a szervezet végének a közeledtét is előrevetítheti.
Izsák Balázs elutasította a vádakat; nem zárkózott el a kérdések megválaszolásától, de kijelentette, hogy „az ügyben nem az SZNT elnökének kellene nyilatkoznia”, hanem Márton Zoltánt, a nyáron elhunyt Csíki Sándor helyébe választott új elnököt kellene kérdezni. Makfalva MPP-s polgármesterét a hírportálnak többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült szóra bírnia.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.