Kulka János, Szalóki Ági, Csernik Szende, Dragomán György, Péterfy Gergely, Szabó T. Anna és Szilágyi Ákos már biztos, hogy ott lesz.
Nemcsak irodalommal várja látogatóit a huszadik alkalommal sorra kerülő kerülő Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár: nívós színházi előadások és zenei produkciók egyaránt helyt kaptak a programban.
A Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ által november 13–15. között megszervezendő eseménysorozat keretében mutatja be Kulka János Ez a hely című zenés előadását. Szalóki Ági Körforgás címmel pedig családi koncertet ad majd a a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Rendhagyó produkciónak ígérkezik Csernik Szende bábelőadása, melynek keretében a bábokat az előadó lába mozgatja majd. Ugyanakkor Vidovszky György rendezésében a vásár zárómomentumaként mutatják be Pál utcai fiúkat.
Megemlékeznek majd a magyar irodalom második világháborúban elesett nagyjairól, Rejtő Jenőről és Radnóti Miklósról . A Magyar Írók Estjén pedig meghívottként jelen lesz Dragomán György, Péterfy Gergely, Szabó T. Anna és Szilágyi Ákos is.
A rendezvény teljes programját az alábbi honlapon lehet megtekinteni.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.