// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Polgári kezdeményezés: a felvidékiek is mellettünk

// HIRDETÉS

Debrőd község is kérte, hogy az SZNT oldalán lépjen be az EU luxemburgi bíróságán zajló, a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésük elutasítása miatt indított perbe. Szlovákia már korábban bekapcsolódott. Természetesen a másik oldalon.

A felvidéki Debrőd község is kérte, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) oldalán lépjen be az Európai Unió luxemburgi bíróságán zajló perbe, amelyet az SZNT képviselői az Európai Bizottság ellen indítottak a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésük elutasítása miatt. Az újabb beavatkozási kérelemről Izsák Balázs, az SZNT elnöke számolt be hétfőn az MTI-nek a bíróságtól kapott értesítés alapján. Elmondta, Debrőd önkormányzata az egy főre eső támogatások eloszlásáról szóló több oldalnyi adattal támasztotta alá, hogy a magyar többségű települések hátrányt szenvednek a kohéziós politikában Szlovákiában.

Az SZNT és partnerei által elindított európai polgári kezdeményezés éppen azt javasolta, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

Izsák Balázs emlékeztetett, a szlovákiai község beavatkozási kérelméhez november 10-ig nyújthatják be írásos álláspontjukat a perbe eddig beavatkozott felek. A felperes kezdeményezők oldalán korábban Magyarország kormánya, és a székelyföldi Kovászna megye önkormányzata kapcsolódott be, az alperes Európai Bizottság oldalán pedig Szlovákia, Görögország és Románia kormánya.

Az SZNT elnöke szerint azért is fontos a pereskedés eme szakasza, mert a felek beadványaiból meg lehet ismerni a pereskedő országok, önkormányzatok, valamint az Európai Bizottság álláspontját a vitatott kérdésben.

Mint ismeretes, a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés két elindítója azért perelte be az Európai Bizottságot, mert a testület úgy ítélte meg, hogy nem tartozik a jogalkotási hatáskörébe a szabályozásra javasolt kérdés. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro