// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Microsoft-botrány: hullanak a fejek

// HIRDETÉS

Tippeljenek, hány millió euróért vesztegethető meg egy volt távközlési miniszter, illetve egy polgármester, és mennyi hasznot húz ebből egy üzletember.

A Microsoft-aktaként emlegetett korrupciós ügyben az ügyészség őrizetbe vette Gabriel Sandu volt távközlési minisztert, Gheorghe Ștefant, Piatra-Neamț város polgármesterét, aki a Demokrata Liberális Párt (PDL) egyik meghatározó politikusa volt, valamint Dorin Cocoș üzletembert, Elena Udrea volt férjét.

Az ügyészek szerint Dorin Cocoș összesen mintegy 18 millió euró kenőpénzt kért és fogadott el, amiből 9 millió eurót ő kapott meg, 4,5 millió eurót a volt miniszter, 4 millió eurót pedig a polgármester.

A vádhatóság kilenc volt miniszter ellen is vizsgálódik. Az ügy 2004-re nyúlik vissza, amikor a román állam Microsoft-programokkal látta el és számítógépekkel szerelte fel az iskolákat. A vádhatóság szerint az oktatási, az informatikai és a pénzügyi minisztérium több korábbi vezetője állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá. A volt miniszterek elleni vizsgálat még folyamatban van. 2009-ben egy újabb versenytárgyalást bonyolítottak le, a most őrizetbe vett három személy ebben érintett az ügyészek szerint.

A vádhatóság keddi közleménye szerint a két politikus és az üzletember közbenjárása nyomán 2009-ben a hatóságok olyan kizáró jellegű feltételeket szabtak a közbeszerzési eljáráson, hogy csak a D-con.Net AG cégtársulás jelentkezhetett. 2009 augusztusában írta alá a román távközlési minisztérium a cégtársulással az új keretszerződést, amelynek értelmében újabb szoftvertermékeket vásároltak. Az érintettek a kenőpénzt úgy vették át, hogy céget alapítottak, amely szerződést kötött a D-Con.Net-tel. Ez utóbbi fiktív szolgáltatásokért 18,1 millió eurót utalt át a gyanúsítottak által alapított cég számlájára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro