Aki a román labdarúgó-bajnokság kenyerét eszi, az a stadionban is csak románul beszéljen. Mi ez itt, Európa?
Soviniszta, magyarellenes megnyilvánulásokat eredményezett a Bukaresti Steaua labdarúgócsapatának edzője és egyik játékosa részéről az, hogy az együttes vasárnap este 1-0-s vereséget szenvedett Marosvásárhelyen a helyi ASÁ-tól a magyar, nagykárolyi születésű Kovács István által vezetett bajnoki mérkőzésen.
A meglehetősen durva meccs után – két Steaua-játékost kellett kórházba szállítani - az éllovas bukaresti katonacsapat (és a rendszerint a bukaresti nagycsapatokkal tartó bukaresti sportsajtó) elsősorban a játékvezetést okolta a vereségért. Costel Gâlcă, a Steaua edzője szerint legalább két ASA-játékost kellett volna kiállítani – ehelyett Kovács a Steauától küldött ki egy embert.
Gâlcă többek között azt rótta fel, hogy amikor a Marosvásárhely játékosa, N’Doye térddel fejbe rúgta Claudiu Keserűt, akit emiatt agyrázkódással kórházba kellett szállítani, az ASA-játékos még sárgát sem kapott. Mureşan viszont piros helyett csak sárgát kapott, amikor arcon könyökölte Rusescut, akit emiatt szintén le kellett cserélni.
Ugyancsak pirosat érdemelt volna a hazaiak kapusa, amikor a tizenhatoson belül szabálytalankodott Tănaseval szemben – ehelyett utóbbi kapott sárgát szimulálásért.
De ez igazából még semmi. Az igazi bűn csak ezt követően következett. Kovács István egyik partjelzője, Nagy Miklós, valamint a Vásárhely hátvédje, Sepsi László követte el. „Nagy Miklós magyarul beszélt Sepsi Lászlóval. Nem tudom miért, hiszen Romániában vagyunk” – leplezte le a vétket a Steaua edzője.
Aki a jelek szerint kitűnően átadta tudományát játékosainak, mivel a meccs után az utolsó védőként szabálytalankodó, és ezért kiállított Pîrvulescu a Facebookon a következőket írta. „Sosem hittem volna, hogy egy ember így a bolondját járathatja egy egész országgal. Először is sértőnek érzem minden románnal szemben, hogy a román labdarúgó-bajnokság egyik mérkőzésén valaki magyarul beszéljen az ellenfél játékosaival.”
A Steaua botlása azt jelenti, hogy 28 pontjával megőrizte ugyan első helyét a tabellán, de a második helyezett Kolozsvári CFR két pontra megközelítette.
Kép: sport.ro
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.