// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Silicon Valley Kolozsváron

// HIRDETÉS

Na jó, ha az nem is, de hatalmas, több tízezres számtech-központ igenis épül.

Jövőre elkészül a Kereskedelmi Fejlesztőközpont és a Kreatív Ipari és Számítástechnikai Központ a Lomb negyedbeli legelőn tervezett – új lakónegyedként és ipari parkként is működő – Kolozsvár Innovation City elnevezésű nagyszabású projekt keretében – jelentette be szerdai terepszemléjén Emil Boc, Kolozsvár polgármestere. Az elöljáró elmondta: a félmilliárd euróra becsült óriásépítkezés végeredménye egy 100 ezer fős új lakónegyed és 20 ezer munkahelyet biztosító kreatív ipari park lesz. Kifejtette, mindez nem egy hevenyészett, papírra vetett terv, ami már abból is látszik, hogy a két központot már jövőre befejezik.

„Unokáitok itt fognak élni és dolgozni” – biztatta Boc a terepszemlén részt vevő újságírókat. Hozzáfűzte, az európai uniós forrásokból és az önkormányzat által fele-fele alapon finanszírozott két központ a majdani városnegyed középpontja lesz. A két létesítmény összesen 95 millió lejbe kerül, az átadás határideje 2015. július 31. Kérdésünkre elmondta, a teljes városnegyedről a városháza nem rendelkezik látványtervvel, az egyelőre a kivitelezőknél van, és bizalmas jellegű.

Ovidiu Câmpean, a Kreatív Ipari és Számítástechnikai Központ projektmenedzsere arról számolt be, hogy a létesítmény négy épületszárnyból áll majd, összesen 13 ezer négyzetméternyi használható felülettel. Az ingatlanban filmstúdió, hangrögzítő stúdió és gyártóműhelyek is lesznek.

Az épületegyütteshez 334 parkolóhely tartozik majd, ezek közül 209 föld alatti. A létesítményhez zöldamfiteátrum is épül, amelyben rendezvényeket tarthatnak majd. Első körben 150 új munkahely teremtését és legalább 26 kisvállalkozás megtelepedését tűzték ki célul.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro