Tabuk

„Érdemes lenne elgondolkodni róla: ennyi idő alatt hová jutott a közös társadalmunk? Valóban olyan nagymértékben erősödött a nacionalizmus, hogy elfödte a ráció útját, vagy csupán a média az, amely az egyedi eseket felnagyítja és eltakarja vele a hétköznapi valóságot? A zászlóviták, a magyar feliratok ügye, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának a sorsa, a fociba átcsapó történelem, az ortodox templomok építése fölötti aggodalom, egy-egy politikus szavazatszerző nagyotmondása, egy-egy elárusító román vagy magyar dadogása határozná meg a mindennapjainkat? Vagy létezik ennél egy jóval nagyobb arányú, jóval meghatározóbb összetevő, amely az egyéni és családi boldogulásra, a munkára, az otthonépítésre, az emberi élet ezernyi más, közös összetevőjére vonatkozik?

Én úgy gondolom, hogy igen. Azaz a látszat csal: a nacionalizmus az eltelt két és fél évtizedben valóban megépítette a maga előretolt állásait, de ezek – össznépességi méretekben – nem tesznek ki többet tíz-tizenöt százaléknál. Azaz a nacionalizmus hiába kavar hullámokat a felszínen, voltaképpen jelentős kisebbségben van.

Éppen ezért a román és magyar többségre hárul az, a feladat, hogy építse a bizalom hídjait. A politikusokra, hogy bontogassák a tabukat, a közélet más szereplőire, hogy ne legyenek csupán kinyilatkoztatók, hanem figyeljenek mások gondolatmeneteire is, az intézményekre és a közemberre pedig, hogy ne csukják be az ajtót a másik előtt. Nyugodtan, kiegyensúlyozottan, és feltételezett hátsó szándékok mögötti rettegés nélkül élni – a máról-holnapra fel nem számolható anyagi különbségektől eltekintve voltaképpen ez jelenti az európai életet.

Akadnak, akik mindegyre igyekeznek belénk sulykolni, hogy a kisebbségi, a romániai magyar közösségi lét számunkra mennyire hátrányos. Én azt hiszem, hogy éppen a fordítottja igaz: többet tudunk, birtokában vagyunk a túlélés képességének, nem tartjuk magunkat sem felsőbb-, sem alsóbbrendűnek, hanem mások mellérendelt társának, jobban kiigazodunk a világ dolgaiban és magunk igyekszünk megoldani a saját dolgainkat, nem várjuk, hogy egyetlen központból érkező sugallatokra moccanjunk jobbra vagy balra."