// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

Véletlenül vagy tévedésből szavaztak igennel az RMDSZ-es képviselők

// HIRDETÉS

Éppen az 1918. december 1. nevű utakat, illetve a nagy egyesülés megünneplését kötelező jogszabályról volt szó. Gratulálunk.

„Véletlenek” miatt szavaztak igennel az 1918. december 1. nevű utakat, illetve a nagy egyesülés megünneplését kötelező jogszabályra szavazó RMDSZ-es honatyák. Mint arról beszámoltunk, a szövetség két képviselője, Seres Dénes Szilágy megyei és Erdei Dolóczki István Szatmár megyei képviselő támogatta voksával a Mircea Duşa szociáldemokrata párti (PSD) védelmi miniszter által beterjesztett jogszabályt a szeptemberi végszavazáson.

Erdei Dolóczki István a Krónika megkeresésére azt mondta, tévedésből szavazta meg azt a törvényt, mely kötelezi minden városban egy utca átkeresztelését 1918. december 1-re.

Nem értek egyet a December 1. utcanév kötelezővé tételével,

valószínűleg figyelmetlenségből nyomtam meg más gombot

a szavazáskor, mint amit akartam volna. Vállalom ezért a felelősséget” – nyilatkozta Erdei, aki szerint egyébként a jogszabály Szatmár megyét lényegében nem érinti, hisz minden városban van már Erdély Romániához való csatolásának dátumáról elnevezett utca.

Seres Dénes eközben azt mondja, úgy tudta, hogy az utcanévre vonatkozó kitételt kivették a jogszabálytervezetből. Hozzátette: egyébként nincs kifogása a törvény ellen, tiszteletben tartja más nemzetek ünnepeit, azonban úgy vélte,

az utcaátkeresztelés „kicsit durva”.

A képviselő szerint emellett kellemetlenségekkel is jár a névváltoztatás, hisz az érintettek kénytelenek lesznek személyi irataikat is kicserélni, hisz megváltozik a lakcímük.

Amint arról beszámoltunk, minden városban és megyei jogú városban kötelező módon a román nemzeti ünnep, december 1. nevét kell viselnie egy fő útvonalnak, a helyi önkormányzatoknak pedig kötelező módon rendezvényeket kell szervezniük a nemzeti ünnep napján, miután Traian Băsescu államfő kedden kihirdette az ezt rögzítő törvényt. A tervezetet Mircea Duşa védelmi miniszter nyújtotta be a parlamentben, célpontjai pedig egyértelműen a székelyföldi települések.

A most hatályba lépő jogszabály értelmében a megyeszékhelyek önkormányzatai minden december elsején kötelesek a többi állami intézménnyel közösen ünnepségeket rendezni, a védelmi minisztériumot pedig a belügyi tárcával és a rendvédelmi szervekkel közösen katonai díszszemlék megszervezésére kényszeríti. A jogszabály szerint a rendezvények számára „a hatályos törvények értelmében” kell a finanszírozást biztosítani. A jogszabályt a szenátus áprilisban, képviselőház szeptemberben fogadta el. A parlamenti vita során román honatyák is kifogásolták az ünneplés kötelezővé tételét.

A Krónika több székelyföldi elöljárót is megkérdezett a törvény kapcsán. Egyebek mellett elhangzott, hogy nem lehet törvénnyel ünneplésre kötelezni az embereket,

További részletek az alábbi linken.

Kép: lapasprinlume.blogspot.com
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Székelyhon

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

// még több főtér.ro