// 2026. szeptember 5., szombat // Viktor, Lorinc

Elhagyott zagytározó miatt perelik Romániát

// HIRDETÉS

A trehányságot nem tűri az Európai Bizottság. Főleg, ha az a környezetet is szennyezi.

Pert indít Románia ellen az Európai Bizottság egy környezetszennyező zagytározó miatt, amelynek semlegesítése érdekében a román hatóságok nem intézkedtek. Az uniós végrehajtó szerv csütörtökön jelentette be honlapján a Romániával szembeni eljárás megindítását.

Brüsszel 2012 októberében indított kötelezettségszegési eljárást Románia ellen a román-szerb határ közelében lévő bánsági Újmoldova (Moldova Noua) településen lévő, több mint száz hektárnyi Bosneag zagytározó miatt, amelyben réz és cink kitermelése során keletkező bányahulladékot tárolnak.

A román állam az intézkedések késlekedését azzal magyarázza, hogy a zagytározó felett nincs ellenőrzése. A hatóságok ugyan elismerték, hogy a kiszáradt zagytározó erősen szeles időben szennyezi a környezetet, és intézkedéseket is ígértek, de az uniós végrehajtó szerv szerint ez utóbbiak nem kielégítőek. Brüsszel szerint a zagytározó jelentős környezetszennyező forrás, a széllel szóródik szét ugyanis a környéken a mérgező anyagokat tartalmazó por.

Az Európai Bizottság megállapította, hogy a tározó jelenleg szinte teljesen elhagyott. A Moldomin bányavállalat csődeljárás alatt áll. Az 1965-ben, Románia második legnagyobb réztartalékának kitermelésére alapított állami bányavállalat a rendszerváltozás után egyre kevésbé volt jövedelmező. Románia az idén megpróbálta privatizálni, de szeptemberben a szerb üzletemberek által ellenőrzött svájci Mineco bejelentette, már nem tart igényt a vállalatra, így jövője kilátástalan.

A román külügyminisztérium keretében működik egy kormányközi szakértői bizottság, amelynek feladata megoldást találni a zagytározó semlegesítésére. 

Fotó: infocs.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Krónika

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro