// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Victor Ponta váltja Kelemen Hunort

// HIRDETÉS

Na, nem az RMDSZ élén, hanem a kulturális miniszteri székben. És ott is csak ideiglenesen. Új név azonban egyelőre nincs.

Ideiglenesen Victor Ponta miniszterelnök vette át a Kelemen Hunor menesztésével vezető nélkül maradt művelődési tárca irányítását, a minisztérium működtetésével kapcsolatos, aláírási joggal járó teendőket ugyanakkor a Mediafax hírügynökség értesülései szerint Hegedüs Csilla művelődési államtitkárra bízta.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta: a hatályos jogszabályok értelmében 45 napig állhat ügyvivő tárcavezető egy minisztérium élén, ezen időszak alatt az RMDSZ megnevezi majd, hogy kit jelöl a miniszteri, illetve a szintén a szövetségnek járó miniszterelnök-helyettesi tisztségbe.

Arra a kérdésre, hogy újabb javaslatával megvárja-e az RMDSZ az elnökválasztás eredményét, a szövetségi elnök azt mondta: erről még egyeztetni kell az RMDSZ-en belül.

„Nem tartom valószínűnek, hogy ezekben a napokban más javaslattal álljunk elő. A 45 nap az valamikor a második forduló után, november 23-24-én járna le, és meg kell beszélnünk, hogy ezt az időszakot mindenféleképpen a legjobban próbáljuk meg áthidalni” – magyarázta az RMDSZ elnöke.

Mint arról beszámoltunk, Traian Băsescu államfő csütörtökön közölte: aláírta Kelemen felmentését, mivel már három hónap telt el azóta, hogy lemondott a tisztségről, de mivel utódját azóta sem nevezték ki, továbbra is ő irányította a minisztériumot.

Az RMDSZ vezetője augusztus elsején nyújtotta be lemondását a miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségről. Az RMDSZ Biró Rozália szenátort, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökét javasolta a posztra, de az államfő bejelentette, hogy őt alkalmatlannak találja. Időközben felmerült, hogy a szintén Bihar megyei Szabó Ödön parlamenti képviselő lesz Kelemen Hunor utódja, de információink szerint ez nem valószínű.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán
Székelyhon

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán

Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.

// még több főtér.ro