// 2026. november 4., szerda // Károly
Ferencz Zsombor Ferencz Zsombor

Süketek párbeszéde helyett

// HIRDETÉS

Soha nem volt, és nem is lesz olyan román politikus, aki ne csapna le teljes erővel a magyarok autonómia-törekvése által felkínált szavazatgyűjtési-lehetőségre.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ferencz Zsombor
2014. október 10., 07:14

„A meddő viták elkerülése végett sokkal előnyösebb lenne, ha olyan szakszerű kampányt folytatnának, amelynek során egyirányú kommunikációs eszközökkel lehetőleg pozitív üzenetet juttatnának el a célközönség számára. Az államelnök-jelöltjeinknek csak jól megválogatott vitapartnerekkel és elfogulatlan újságírókkal kellene egy asztalhoz ülniük, hogy ne tudják rajtuk keresztül a nacionalista indulatokat felerősíteni. Mint a kereskedelmi hirdetések esetében, itt is az »ajánlat« vonzó részét kellene előtérbe helyezniük, a hátrányokat és a mellékhatásokat pedig mindössze »kisbetűvel« feltüntetniük.

A sajtóban olyan információs anyagokat kellene szórniuk, amelyek »nyugtatólag« hatnak a román lakosságra, kihangsúlyozva az autonómia és a függetlenségi törekvések közötti különbségeket. Végső soron csak ez a módszer vezethetne közelebb a valós cél eléréséhez.
Ilyen szempontból elég jól indult a kampány, hiszen az eddigi »szakmai vitákra« nem hívták meg az oda nem illő betolakodókat. Ugyanakkor elmondható, hogy – bár kritikával is lehetne illetni mindkettőjüket – jól felkészültek, a feladatra alkalmas jelöltek. Szintén profizmusra vallanak Kelemen Hunor azon kijelentései, melyek szerint »ki fogja ábrándítani azokat, akik azt hitték, hogy (az autonómia-tervezet kapcsán) nyilvános pofozkodás fog következni«, és »nem fogja a kampányt a magyar-magyar vitára használni«. Egyik sem a mi kenyerünk, nincs is szükségünk ezekre.”
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.