// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az SZNT Magyarországot sem hagyná ki

// HIRDETÉS

Azokból az esetleges román-magyar tárgyalásokból, amelyeket román politikusok szeretnének folytatni az erdélyi magyar közösség képviselőivel.

A román-magyar autonómiatárgyalások esetleges megkezdéséről azóta cikkezik az erdélyi magyar sajtó, hogy a hét elején kiderült, román politikusok megkeresték az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezetet, hogy közvetítsen a román és a magyar közösség képviselői között.

1993-ban a PER közvetítésével ültek először tárgyalóasztalhoz a tengerparti Neptun üdülőhelyen az RMDSZ és a kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (2001-től Szociáldemokrata Párt) egyes politikusai. Az RMDSZ-es tárgyalók nem rendelkeztek a Szövetség meghatalmazásával. 

Az akkori tárgyalások erősen megosztották az erdélyi magyar társadalmat. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig - mely azóta két pártot is alapított - a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.

Az SZNT pénteki közleményében a 2013 októberében tartott Székelyek nagy menetelése következményének tekintette a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviseltetnie kell magát, amely a Székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani.

Utóbbit az SZNT azzal magyarázta, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar-román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román és romániai magyar kisebbség helyzetével való foglalkozást.

"Kijelentjük: a székelység érdekelt abban, hogy a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalanul érvényesüljenek, és elképzelhetetlenek tartjuk, hogy a romániai magyar közösség helyzetéről úgy folyjanak egyeztetések, hogy azokról az egyik érintett és érdekelt fél, Magyarország hiányzik" - fogalmazta meg az SZNT. 

A tanács úgy ítélte meg, hogy ha az erdélyi magyarság, illetve a székelység, a román kormány és a magyar kormány képviselői háromoldalú tárgyaláson tudnának megállapodni az autonóm Székelyföld jogállásáról és a háromszintű autonómia-koncepció gyakorlatba ültetéséről, akkor Románia és vele együtt Magyarország hosszú távon az európai béke és stabilitás legmegbízhatóbb térsége lehetne.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro