A székely zászló kitűzése miatt kiszabott 30 ezer lejes bírságot megrovásra enyhítette a bíróság. A zászló továbbra is reklámnak minősül.
A Marosvásárhelyi Bíróság keddi ítéletében eltörölte azt a bírságot, amelyet a helyi rendőrség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) rótt ki a reklámzászlókra vonatkozó törvény alapján, de székely zászló kitűzése miatt.
A bíróság honlapján azt közölte, hogy csak részben fogadta el az EMNT panaszát, amelyben a szervezet a bírságolási jegyzőkönyv megsemmisítését kérte. Az alapfokon eljáró bíróság a kirótt 30 ezer lejes bírságot megrovásra enyhítette.
Kincses Előd, az EMNT ügyvédje szerint nem tudnak igazán örvendeni a bírság eltörlésének, mert voltaképpen
a székelység szimbólumát. Hozzátette, fellebbezni készülnek az ítélet ellen.
Kincses elmondta, a perben azzal érvelt, hogy nem lehet reklámzászlónak tekinteni egy több évszázados szimbólumot. Az ügyvéd be is mutatta a tárgyaláson Székely Mózes fejedelem 1603-as pecsétjének a képét, amelyen a székely zászlón is megjelenő szimbólumok szerepelnek.
„Ilyen alapon a keresztet is reklámanyagnak lehetne tekinteni” – jelentette ki az ügyvéd. Elmondta, a bíróságon az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottsága (ECRI) Romániáról szóló, 2014-es országjelentéséből is idézett. Az ECRI-jelentés kitér a román hatóságok székely jelképeket üldöző magatartására, és felszólítja Romániát, hogy alkalmazza
Az EMNT korábban a marosvásárhelyi rendőrség megfélemlítési szándékát vélte felfedezni a bírság hátterében. Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi önkormányzat felügyelete alatt működő rendőrség parancsnoka korábban azt mondta, hogy Romániában nincs olyan területi egység, amelynek a székely zászló lenne a hivatalos jelképe, ezért a zászló csakis reklámzászlónak minősülhet.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.