Teljesen „véletlenül" éppen a kampányidőszakban jutott eszébe a kormánynak a korábbinál jóval nagyobb összeget juttatni az önkormányzatoknak. A pénz jó részét persze máshonnan vonták el.
Újabb akció révén próbálja bebiztosítani Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltjének győzelmét a kormány. A költségvetés-kiegészítés keretében jelentős összegeket vont el bizonyos területekről, hogy azok egy részét az önkormányzatoknak adja különféle projektek megvalósítására.
A kabinet egyebek mellett az államelnöki hivatal, a képviselőház, az alkotmánybíróság, a Román Akadémia, a gazdasági, az oktatási, a művelődésügyi, valamint a sport- és ifjúsági minisztérium költségvetését készül csökkenteni, ugyanakkor pluszösszeget biztosít a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI), a Külügyi Hírszerzésnek (SIE), a kormányőrségnek (SPP), a különleges kommunikációs szolgálatnak (STS), illetve a szenátusnak és az ombudsmannak. Utólag a kormány azt ígérte: az oktatás és az egészségügy költségvetését növelik.
A tervezet szerint ugyanakkor közel 4 milliárd lejjel – 900 millió euróval – csökkentik azt a költségvetést, amelyből az államnak a vissza nem térítendő európai uniós finanszírozással megvalósuló projektek önrészét kellene biztosítania – az összegből több mint egymilliárd lejt autópálya-építésre szánt eddig a kabinet. A kormány 1,16 milliárd lejt különít el az általános forgalmi adóból befolyó összegből a helyi önkormányzatok számára, ehhez hozzájön további egymilliárd lej az Országos Településfejlesztési Programon (PNDL) keresztül, az EU-s projektek társfinanszírozására szánt költségvetés megvágásával pedig még 100 millió lejt osztanak szét a helyi hivataloknak a kultúrotthonok és sportlétesítmények korszerűsítésére, fejlesztésére.
Ez jóval nagyobb összeg, mint amennyit tavaly fordított a helyi önkormányzatokra a kabinet: 2013 első költségvetés-kiigazítása során ugyan 600 millió lejjel növelték a vidékfejlesztési minisztérium büdzséjét, de a második módosításnál 300 millió lejt vontak el a szaktárcától.
Ismeretes, hogy a kormány már korábban is számos, gazdasági jellegű döntéssel próbálta a PSD-s jelölt mellé állítani a polgárokat. Így többek között költségvetési fedezet nélkül csökkentette a munkáltatói tb-járulékot, és amnesztiát adott azoknak, akiknek valamely hivatal tévedése miatt állami juttatásokat kellett volna visszafizetniük.
A mostani, számos ágazatot hátrányosan érintő, az önkormányzatok számára azonban kedvező lépés is egyértelműen kampánycélokat szolgál. Egyrészt az érintett települések polgárait célozza, akik – a kabinet várakozásai szerint – elégedetten konstatálják majd, hogy a kormány milyen „nagylelkűen” gondoskodik róluk. Másrészt ugyanakkor a helyi elöljárók számára jelent „motivációs” tényezőt. Különösen vidéken, a falvakban érvényes, hogy a helyi polgármester jelentős befolyással rendelkezik a polgárokra, amit választások idején lehet kamatoztatni. Az emberek ugyanis gyakran arra a pártra, illetve jelöltre szavaznak, akit az elöljáró kijelöl számukra – akár rábeszélés, akár ígérgetés, akár fenyegetések kíséretében. A polgármesterek „jóindulatának” megtartása, illetve megszerzése érdekében pedig fontos, hogy a kormány anyagilag is támogassa őt, illetve az általa vezetett települést, hiszen a különféle beruházások révén a kormány segítségével saját népszerűségét is növelheti, bebiztosítva ezáltal az újabb mandátumot.
Mindebből az szűrhető le, hogy Pontáék továbbra sem akarnak semmit sem a véletlenre bízni, és minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy ők nyerjék az államfőválasztást. Másrészt az is, hogy a kedvező felmérési eredmények ellenére sem biztosak a végső győzelemben.
Mindez azonban főleg az ő problémájuk. Az viszont már minden egyes polgárt érint, hogy kizárólag a saját választási sikerüket szem előtt tartva, mérsékelt felelősségtudattal hoznak meg az állami költségvetésre jelentős hatással bíró döntéseket.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.