// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tőkés bepipult, mert szekusnak nevezték

// HIRDETÉS

Hazaárulónak és a magyar titkosszolgálat ügynökének nevezte Tőkést az Antena 3. Találják ki, hány ezer euró erkölcsi kártérítést követel a volt püspök. Segítünk: öt nulla van az összegben.

Az ominózus adásban Mihai Gâdea meghívottja Filip Teodorescu, a Szekuritáté Kémelhárítási Igazgatósága egykori helyettes vezetője, valamint Ioan Talpeş, a Külügyi Hírszerző Szolgálat hajdani főnöke volt. Ők többször is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy Tőkés László hazaáruló és a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt. 

Tőkés „Temesvár szellemében” határozottan visszautasítja az alaptalannak nevezett vádakat, ezen túlmenően pedig erkölcsi kártérítési pert indít. Ezt Kincses Előd ügyvédje társaságában jelentette be mai, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján.

Tőkés László szerint nem volt véletlen az időzítés, közeleg ugyanis a rendszerváltás 25. évfordulója. A  „Ceauşescu-diktatúra levitézlett harcosainak és örököseinek” mondott antennások támadása arra hívatott, hogy a

forradalom emlékét és áldozatait is gyalázza

– áll az EP-képviselő sajtóirodája által küldött közleményben, mely azt is felemlegeti, hogy a csatorna egy köztörvényes bűnözőként elítélt volt szekus ügynök tulajdonában áll.

Kincses Előd a sajtótájékoztatón elmondta: a károkozás megállapítására és 40 ezer eurós erkölcsi kártérítés kiszabására kérték a bíróságot. Nemcsak a műsorvezetőt és a meghívottakat perlik, hanem a tévéállomást is.

Tőkés Lászlót arról is kérdezték az újságírók, hogy mi a véleménye az RMDSZ által közvitára terjesztett székelyföldi autonómiatervezetről. Az EP-képviselő ismét elmondta, hogy a szövetség botrányosan elkésett ezzel a gesztussal, ráadásul a statútum oly gyönge produktum, mintha csak szemfényvesztés lenne a célja, s csak azért álltak elő vele most, az elnökválasztás kampányában Kelemen Hunorék, mert

valamit fel kellett mutatni a választóknak.

Az EMNT elnöke osztja a Székely Nemzeti Tanács ama véleményét, miszerint az RMDSZ autonómiatervezete nem is a Székelyföldre vonatkozik, „köszönő viszonyban sincs” a tényleges magyar közösségi önkormányzással, és nem törvénytervezet, hanem mindössze egy „ötlethalmaz”. Ily módon vállalhatatlan. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro