// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Sárga csikóra pattantak a mecénások

// HIRDETÉS

Erdélyi filmek eddigi és reménybeli bábái nyitották a 14. Filmtettfesztet. És a mozit érdemlő tévéfilm, A berni követ követei.

Szokás szerint a Sárga csikó rúgta be a Filmtett folyóirat szülinapi filmszemléjét Kolozsváron, szokás szerint a Győzelem moziban, szokás szerint csütörtök délután.

Hogy mi a Sárga csikó? Az egyik első kolozsvári némafilm, 1913-ban írta és producerkedte össze Janovics Jenő színházigazgató a Pathé vállalattal közösen. Vanyl Félix rendezte, Berky Lili főszerepel benne, és akkora siker lett, hogy közel 40 országba exportálták. Janovics ebből tudta vezető filmstúdióvá építeni a Corvin Film nevű cégét.

 

2012-től pedig a Filmtett filmes portál saját díja, amellyel olyan magyarországi filmeseket tüntet ki, akik figyelmükkel tüntették ki és segítették az erdélyi filmkészítést. A díj új fizikai megjelenését Koncsag Ádám készítette, és idén Muhi András producer cipelheti haza, mert jó súlyos.

 

Akárcsak az ő támogatása, amellyel nagyon fiatal filmeseket segített pályájuknak nagyon az elején, épp amikor a leginkább szükségük volt erre - derült ki Felméri Cecília laudációjából. Akire most már nemcsak az erdélyi magyar, hanem a román filmes szakma, sőt a közönség is nagyon figyel a Mátyás, Mátyás és a Boldogságpasztilla óta. Saját, Bertóti Attila és Lakatos Róbert nevében is megköszönte Muhinak, az Inforg Stúdió alapítójának a felkarolást.

 

 

Muhi pedig elárulta, Bertóti Attilán kívül mostanában Visky Ábelen is nagyon rajta tartja a szemét, aki két éve Családi filmjével már nyert a TIFF helyi versenyén. A díjat Kósa András, a Bukaresti Magyar Intézet igazgatója adta át, és meghívta az egész Filmtettfesztet Bukarestbe.

 

A producerről megtudtuk, hogy tulajdonképpen jogász, és mielőtt stúdiót alapított volna - vagyis 2000 előtt - a Csepeli Acél- és Fémműveket vezette. Külön köszönöm neki, hogy a nehéziparról átnyergelt egy nehéz szakmára, mert nélküle aligha készülhetett volna el az erdélyi magyar animációs kedvencem, az

" target="_blank">Ariadné fonala (írta, rendezte, animálta Bertóti Attila). Amit most ismét végigvigyoroghattunk.

 

A Filmtettfeszt hivatalos nyitófilmje viszont

" target="_blank">A berni követ volt, egy tévéjáték hangulatúra és hosszúságúra vágott '56-os sztori 1958-ból. Nagy Imre kivégzése annyira felbőszít két emigráns srácot, hogy pisztollyal beront a svájci magyar nagykövetségre, és arra kényszeríti a berni nagykövetet, hogy a Szabad Európa Rádió élő adásában valljon színt, hogy kivel fúj egy követ.

 

Ha arra, hogy magyar meg tévé, húznád az orrod, előbb nézd meg ezt a filmet. Mert még úgy is izgalmas lett, hogy kihagyták belőle azt, hogyan veszik rá a Szabad Európa rádiósait, hogy élőben kapcsolják a berni nagykövetséget és a két szabadságharcos fiút, akit például egy ilyen akcióért ma simán leterroristáznának.

 

 

Buzogány Klára kérdezi A berni követ követeit: Szász Attila rendezőt, Köbli Norbert forgatókönyvírót

 

Miért megint 1956? - szegezte neki a kérdést Buzogány Klára, a Filmtett főszerkesztője a film forgatókönyvírójának, Köbli Norbertnek. (Ő írta a Szabadság - Különjárat és A vizsga című filmeket is.) Mert nagyon mai, nagyon aktuális 1956 azzal, hogy milyen túlélési stratégiákat választottak akkoriban az emberek - válaszolta Köbli. 

 

A berni követ is egy óriási túlélő: felettesei a karrierjét, az '56-os srácok őt magát akarják kinyírni, és olyan elképesztő húzással és mázlival fordítja meg a sorsát, hogy azt egyrészt itt nem szeretném lelőni, másrészt meg miniszterelnök-helyettesként vonul nyugdíjba.

 

A filmet nagyrészt a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja támogatta, amely úgy tűnik, szintén pályázik a Sárga csikó-díjra, mert a független filmkészítést támogató pénzalapjából idén ősszel elkülönített egy részt kifejezetten a határon túli filmesek számára. Erről Kollarik Tamás programkoordinátor számolt be a vetítés után.

 

Egész pontosan a tíz kategória közül négyre: animációs, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekre, valamint online videós tartalmak előállítására lehet külön is pályázni. Arra számítottam, hogy ma este szétszedik Kollarikot a mit-hogyan-mivel-mikorokkal, de valószínűleg kevés erdélyi filmes ült a Győzelem mozi nézőterén, mert csak annyi plusz infó derült ki, hogy a kategóriák költségvetésének tíz százalékát szánják kifejezetten a határon túli filmesek munkáira. 

 

Nézőként engem is inkább a filmek érdekelnek, mint a finanszírozásuk. A mozizást holnap egyrészt az esős idő fogja elősegíteni (támogatni, mecenálni stb.), másrészt a Filmtettfeszt pénteki kínálata: magyarországi és erdélyi rövidfilmek, a Szerelempatak, Zomborácz Virág Utóélete, este tíztől pedig a Free Entry. Holnap is minden filmre free az entry.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS