Tulajdonképpen nem vészes a különbség, keskenyebbek picit az utak, nincs leállósáv, a sebességhatár pedig „csak” 120 km/óra, de végre történjen már valami.
Harmadával kevesebb autópálya megépítését vetíti előre Ioan Rus közlekedési miniszter, mint elődje. Mint ismeretes, Dan Şova áprilisban még arról beszélt, hogy 2020-ig 1800 kilométer sztrádával bővül a Romániát átszelő hálózat, a közlekedési minisztérium legfrissebb közlése szerint a 2030-ig meghatározott általános közlekedési fejlesztési terv (Master Plan) keretében mindössze 656 kilométer autópályának kellene megépülnie, igaz, további 2226 kilométer gyorsforgalmi útról is szó van.
Az általános fejlesztési terv a Nagyszeben–Brassó (103 kilométer), a Ploieşti–Comarnic (49 kilométer), a Craiova–Piteşti (115 kilométer), a Comarnic–Brassó (54 kilométer), a Brassó–Bákó (158 kilométer) és a Gyalu–Bors (177 kilométer) sztrádaszakasz megépítésével számol az elkövetkező tizenhat évben. A költségek az előzetes számítások szerint áfa nélkül 6,28 milliárd euróra rúgnak.
A Master Plan szerint a megépítésre váró több mint 2200 kilométernyi gyorsforgalmi úttal járó kiadások – szintén áfa nélkül – 17,5 milliárd euró körül alakulnak. Ezek közül több száz kilométernyi haladna át Erdélyen, itt találjuk például a Tordát Halmival összekötő 187 kilométeres szakaszt, illetve a rég beígért Erdély–Moldva-sztráda Marosvásárhely és Paşcani közötti 280 kilométerét.
A fejlesztési stratégiában egyébként szó van még 2674 úgynevezett régióközi út, 293 kilométer EuroTrans besorolású útszakasz, továbbá 172 kilométernyi körgyűrű megépítéséről. A közúti infrastruktúra fejlesztésére összesen 26,1 milliárd euró áll rendelkezésre.
Az általános fejlesztési stratégia külön fejezetet szentel a vasúti közlekedésnek is, a tervezett befektetések – felújítási munkálatok, vasútvonalak villamosítása, beszerzések – elérik majd a 19,5 milliárd eurót. A hajózásra eközben 2,27 milliárd eurót fordíthat a mindenkori kormány az elkövetkező tizenhat évben, a tervek között szerepel a Duna hajózhatóságának jobbá- tétele, a Bukarest–Duna-kapcsolat megteremtése, illetve a kikötők korszerűsítése. Eközben a repülőterek felújítására 599 millió euró áll majd rendelkezésre.
A fejlesztési terv részleteiről, illetve arról, hogy Ioan Rus mit gondol az egyes projektekről, a Krónikában lehet további részleteket olvasni.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.