// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Antal Árpád: gazdaságilag is életképes lesz az autonóm Székelyföld

// HIRDETÉS

Nem tartanak attól a székelyek, hogy beledöglenek az autonómiába. Mint ahogy sokan jósolják. Azaz inkább szeretnék. Sőt.

Gazdasági szempontból életképes lesz az autonóm Székelyföld, az RMDSZ autonómiatervezetében arra is vannak megoldások, hogyan lehet biztosítani a fenntartáshoz és a fejlesztéshez szükséges bevételeket – szögezte le Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere – aki aktívan részt vett a törvénytervezet kidolgozásában – szerdán leszögezte, az elképzelés szerint a Székelyföld Autonóm Régió illetékes hatósága gyűjtené be az adókat, és nem Bukarestből osztanák vissza, mert „minél többet jár a pénz, annál inkább lemorzsolódik”.
Emlékeztetett, amit eddig az oktatás és az egészségügy területén decentralizáltak, most Székelyföldön sokkal olcsóbban és hatékonyabban működik. „Az Európai Unióban működő autonóm régiókban is az a közös, hogy miután elérték az önrendelkezés egy szintjét, fellendült a gazdaságuk, jobban gazdálkodtak” – fogalmazott Antal Árpád. Rámutatott, az autonóm Székelyföld gazdasági fenntarthatóságára az jelent megoldást, ha a román állam lemond bizonyos erőforrásokról és javakról, és elfogadja az adó- és illetékbegyűjtés és -visszautalás statútumban rögzített elveit.
Kifejtette, a kis települések a legkiszolgáltatottabbak jelenleg. „Minél kisebb faluból nézzük a székelyföldi történetet, annál szkeptikusabbak vagyunk a térség jövőjét illetően – fogalmazott az elöljáró. – Sepsiszentgyörgyről nézve ugyanakkor sokkal derűlátóbbak vagyunk, hiszen néhány helyi cég évi befizetett adója nagyobb, mint a város teljes költségvetése.
A politikus ugyanakkor azzal is érvelt, hogy a székely megyéknek nincs ugyanakkora autonómiájuk, mint a többi romániai megyének.
És vannak még részletek az alábbi linken.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro