// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kampány és tabudöntögetés

// HIRDETÉS

Tabukat akar döntögetni az RMDSZ az autonómia kapcsán. A nagy kérdés: mennyi marad a lendületből a kampányt követően?

Tabukat akar döntögetni a magyar-román kapcsolatokban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke – legalábbis államfő-választási kampánynyitó beszédében azt mondta: a szövetség a két nép közötti kapcsolatot feszélyező tabuk felszámolását tűzte ki célul.

Ennek egyik legfőbb elemeként azt említette meg, hogy meg kell értetni a románokkal: az autonómia nem egyenlő az elszakadással, ráadásul a románok már 1918-ban, a gyulafehérvári nyilatkozatban megígérték az önrendelkezést. „Hiszem, hogy akkor lesz erős ez az ország, amikor ezt a kérdést úgy rendezi, hogy mi, magyarok legyünk elégedettek vele, és ne mások mondják, hogy példaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést” – mondta az RMDSZ elnöke.

Vagyis az RMDSZ elnöke megerősítette, hogy a szövetség kampánykommunikációjának központi eleme az autonómia lesz, az képezi a magyarok körében tervezett korteshadjáratuk alapját.

Mindezt előrevetítette az, hogy a hosszú hónapok óta halogatott székelyföldi autonómiatervezetet is csupán néhány héttel a hivatalos kampányrajt kezdete előtt mutatták be, olyan időszakban, amikor igazából már mindegyik párt, illetve jelölt teljes gőzzel kampányol.

A tény attól érdekes, hogy az RMDSZ mindezt kormánypozícióból teszi, miközben kormányzati partnere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői, Victor Ponta pártelnök-miniszterelnök és Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes is leszögezték – előbbi enyhébben fogalmazva, utóbbi egyértelműen -: nem támogatja az autonómiát.

Az RMDSZ bírálói, elsősorban pedig két politikai riválisa, az EMNP és az MPP több ízben is felrótták a szövetségnek, hogy rendszerint csak választási kampányok idején veszi elő az autonómia ügyét. Ebben jórészt igazuk is van, a mostani eset is jól illeszkedik ebbe a sorba.
Ugyanakkor az, hogy most ennyire „ráállt” a témára, és még egy közel száz cikkelyes törvényjavaslatot is kidolgozott a Székelyföld autonómiájáról, annak a jele, hogy a körülmények valamelyest mások, mint a korábbi alkalmakkor.

Egyrészt kormányzati megvalósításokkal nem vagy csak alig tudnak kampányolni, a márciusi koalíciós szerződésben foglalt kisebbségi témák közül igazából semmit sem teljesített a PSD. Nem rendeződött a MOGYE magyar főtanszékeinek ügye – sőt az illetékes PSD-s tárca nélküli miniszter a magyarellenes egyetemi vezetés álláspontját tette a magáévá -, továbbra is problémás a hivatalos anyanyelvhasználat és a kisebbségi nemzeti jelképek használatának ügye.

A másik nyomós ok az, hogy Kelemen Hunornak a rendszerváltás óta először magyar ellenfele is van: az autonomista, regionalizáció- és föderalizációpárti EMNP-nek is sikerült a szükséges 200 ezer támogatói aláírást összegyűjtenie, így elindul a megmérettetésen a párt alelnöke, Szilágyi Zsolt is.

Az RMDSZ-nek ebben a helyzetben egyfajta előre menekülést jelent az autonómiastatútum, illetve az autonómia ügyének központi kampánytémává emelése, mivel vélhetően ebben látja annak a lehetőségét, hogy ne maradjon le riválisai mögött az autonómiaküzdelemben.

A kérdés most az, hogy a kampány lejártával mi lesz az autonómiatervezet sorsa, és mennyire marad az RMDSZ kommunikációjának része az autonómia. A szövetség már jelezte: nem akarja elsietni a tervezet parlamenti benyújtását, amivel annyiban igaza van, hogy a felfokozott kampányhangulatban a román pártok, amelyek egyike sem akarja magára vállalni a „nemzetárulás” ódiumát, valószínűleg olvasatlanul, érdemi vita nélkül söpörnék le az asztalról.

Az önrendelkezés melletti elkötelezettség mércéje az lesz, mennyire áll ki a statútum mellett ezt követően, milyen mértékben hajlandó elfogadni az érdemi, valóban jobbító szándékú kritikát akár riválisai részéről is, és hogy november közepe után milyen mértékben lesz majd az RMDSZ politikájának központi eleme az autonómia ügye.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro