// 2026. november 3., kedd // Győző

Nem látszik a csapat a szurkolóitól

// HIRDETÉS

Fekete-fehér a kolozsvári U focicsapat színe, de ha a drukkerei nem hőbörögnének, ő lenne a legszürkébb klub a bajnokságban.

Egész délután a Főtér sarkán, a Deák Ferenc / Eroilor utca elején hangoskodtak az U drukkerei, amíg el nem indultak este a városi rivális, a Kolozsvári CFR fellegvári stadionjába.

Az U mint Universitate csapatnak nem sok köze van az egyetemhez, a szurkolóinak még kevésbé. A csapat ismét a bajnoki tabella kieső zónájában tanyázik, de neki van a legbalhésabb szurkolótábora Erdélyben, és ez az egyetlen dolog, amiért figyelni szoktak rá.

Mondjuk ma elég nehéz lett volna nem figyelni, hogy mi történik, mivel a drukkerek Kolozsvár központjában gyűltek össze, és ezt az összegyűlést legalább három órán át művelték előbb a Deák Ferenc utca teraszain, majd a haranglábnál. Skandáltak, zászlókat lengettek, előbb dobot püföltek, aztán kicsit a csendőröket is, majd jó hangos petárdákat durrogtattak.

A csendőrökkel azért akaszkodtak össze, mert azok lefogták és nem engedték egyik társuknak, hogy füstbombát gyújtson meg. Később egymással is összebalhéztak páran, és az operatőröknek is többször beszóltak, hogy ne videózzák őket. Nem értem, hogy akkor meg miért vonulnak utcára.

U-snak lenni egyébként is nagyon fura dolog. Szeretni kell egy harmatgyenge csapatot, amely utoljára 1933-ban volt sikeres, folyton kiabálni meg petárdázni kell az utcán, amiért folyton csendőrkíséretet kapnak, amiért meg kiabálhatják azt, hogy Szabadságot a drukkereknek. Skandálásaik és énekeik negyede arról szól, hogy hajrá U, fele arról, hogy a CFR kapja be, maradék negyede meg arról, hogy a magyarok takarodjanak az országból.

Azt hittem, erre csak szegény és anyagi kilátástalanság miatt frusztrált, lakótelepi tinédzsereknek van szüksége. De nem. 

Az csak előítélet, hogy aki ilyen sportautót meg tud engedni magának, az megengedhetne magának egy jobb focicsapatot is.

És nem is utálják annyira a csendőröket, hogy azért ne haverkodnának velük.

A Főtér után minden útkereszteződésben megállt a menet kicsit üvöltözni, sőt belefért egy kis nárcisztikus náciskodás is. Csak a Szamosig kísértem őket, onnan a program már a szokásos: fel a CFR stadionjába, beléptetés, skandálás, zakó.

Ma az U csak 1-0-ra kapott ki a CFR-től. Se a győzelem lehetősége, se megalázó vereség nem cukkolja az U-s keménymagot, reméljük, mindenki békésen hazaért.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro