// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Bukarestben startolt az RMDSZ közvitája az autonómiáról

// HIRDETÉS

Román politikai elemzők, szociológusok és újságírók jelenlétében mutatták be az RMDSZ autonómiatervezetét. Nem csak választási fogás – ígérte Kelemen Hunor államfőjelölt.

Semmit sem venne el a románoktól a Székelyföld autonómiája vagy a kulturális autonómia kerettörvénye: ezekkel az erdélyi magyarság csak identitása megőrzésének feltételeit próbálja megteremteni, nem erőszakkal, hanem ésszerű párbeszéd útján – hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn azon a bukaresti fórumon, amellyel megkezdődött az RMDSZ által kezdeményezett közvita a szövetség autonómiatervezetéről.

A bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Egyetemen rendezett

Az én Romániám politikai tabuktól mentes erős ország

című fórumon Kelemen Hunor kettős minőségben, államfőjelöltként és a székelyföldi autonómiastatútum előterjesztőjeként válaszolt az érdeklődők kérdéseire. A csaknem háromórás fórumon a román médiában leggyakrabban szereplő politikai elemzők többsége jelen volt, többen kifejtették véleményüket, illetve tettek fel kérdéseket.

A fórum meghívott előadóinak egyike, Emil Hurezeanu politikai elemző, a Szabad Európa Rádió korábbi munkatársa aggodalmának adott hangot, hogy az RMDSZ autonómiatervezetét éppen a skót elszakadási népszavazás napján tette közzé. Szerinte az ukrajnai fegyveres konfliktusok, a skót és katalán függetlenségi törekvések közepette nehéz elhitetni, hogy a Székelyföld autonómiaigénye nem szakadár kezdeményezés. Az elemző erre hivatkozva visszafogottságra és óvatosságra intette az RMDSZ-t, azt állítva, hogy a románság hálás lenne azért, ha egy ilyen feszült helyzetben a magyar kisebbség önmérsékletet tanúsítana.

A másik meghívott újságíró, Luca Niculescu a francia közszolgálati rádió román részlegének főszerkesztője megkérdőjelezte, hogy a magyar-román viszonyt terhelő tabukat és előítéleteket fel lehet számolni. Azt azonban a – későbbi felszólalókkal egyetértésben – a jogállamiság megsértésének nevezte, hogy a Legfelső Bírói Tanács be akarta tiltani a közvitát a Székelyföld autonómiájáról, alkotmányellenesnek minősítve azt.

A moderátori szerepre vállalkozó Cristian Pârvulescu politológus, a politikatudományi kar dékánja rámutatott:

semmilyen közvita nem lehet alkotmányellenes,

Romániának pedig érdemes fontolóra vennie, hogy az egységes nemzetállami forma helyett nem lenne-e jobb visszatérnie föderalista gyökereihez. Emlékeztetett: a Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülése révén kialakult román királyság szövetségi állam volt, a Nagy-Romániát megalapozó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés pedig olyan autonómiát ígért Erdély kisebbségeinek, amely nagyon jól összeegyeztethető a föderális államformával.

Dan Tăpălagă, a jobboldali Hotnews hírportál elemzője azt firtatta, mit keres még az RMDSZ a szociáldemokrata Victor Ponta kormányában, amikor az gyakorlatilag „ajtót mutatott” az RMDSZ-nek a autonómiatervezet közzététele után, és a románok nemzeti büszkeségére építi választási kampányát. Kelemen Hunor válaszában rámutatott, a jobboldali ellenzék is autonómiaellenes nyilatkozatokat tett, de az RMDSZ

nem is akarja „megnehezíteni” a román politikusok életét

azzal, hogy az autonómiához kér támogatást, amíg nem sikerül a társadalomban jelenlévő zsigeri ellenkezés legalább egy részét megváltoztatni.

Gabriel Andreescu, ismert emberjogi aktivista azt javasolta, hogy az RMDSZ ne ragaszkodjék a létező európai modellekhez, hanem újító szellemiséggel arra alapozza autonómiastatútumát, ami megkülönbözteti a székelység helyzetét más közösségekétől.

Kelemen Hunor az alkotmánymódosító elképzeléseit firtató kérdésekre válaszolva azt mondta: új alaptörvényre van szükség, de azt csak egy olyan parlament dolgozhatja ki, amelyet a 2016-os választásokon felhatalmaznak erre. Egy másik kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke rámutatott:

a maga részéről a liberális demokrácia híve,

de ez nem befolyásolja a magyar kormányhoz fűződő kapcsolatát. Hozzátette: az autonómiatervezetről sem konzultált Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az RMDSZ korrekt partneri, nem pedig valamiféle gyámsági viszonyt ápol a mindenkori magyar kormánnyal – magyarázta.

A szeptember 18-án közzétett autonómiatervezetről az RMDSZ más romániai egyetemeken is szerveznek fórumot. Kelemen Hunor azt ígérte, hogy a közvitát a választási kampány után is folytatják

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Százhetvennel száguldott, amikor bemérték a rendőrök, végül hatósági kíséretet kapott a kórházig
Székelyhon

Százhetvennel száguldott, amikor bemérték a rendőrök, végül hatósági kíséretet kapott a kórházig

Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.

// még több főtér.ro