A jelöltek névsorát átfutva már első látásra is világos, azok három csoportba sorolhatók: az esélyesekre, a tartalékokra és a futottak még kategóriájához tartozókra.
„Egyértelmű, hogy a posztkommunista utódpárt jelöltje, a jelenlegi kormányfő az első forduló legesélyesebbje. Állításom alátámasztásaként elég, ha csak a PSD szervezettségére, beágyazottságára, állandó szavazóinak, mozgósítható támogatóinak tömegére utalok. Szinte biztos, hogy ő lesz a második, döntő menet egyik résztvevője. Feltéve, ha nem kényszerül visszalépni, mert a Băsescu által elindított ügynök-ügy – szerintem ebbe illeszkedik a Turcescu-vallomás is – célkeresztjében jól láthatóan Victor Ponta áll. Az államelnöknek a sajtó nyilvánossága előtt elejtett félszavai egyértelműen erre utalnak.
A másik oldalon az a tét, hogy ki lesz Ponta ellenfele. Ez idő szerint több jelölt is arra számít, hogy bejuthat a második fordulóba. A legesélyesebbnek a keresztény-liberálisok, azaz a PNL-PDL közös jelöltje, Klaus Iohannis tűnik. Feltéve, ha elindulhat. Egyáltalán nem véletlen, hogy a PSD megsürgette összeférhetetlenségi perének lezárását. Igaz ugyan, hogy alapfokon elutasították a vádat, de ki tudja... Ha sikerül elgáncsolni a nagyszebeni polgármestert, akkor a Băsescu-kedvenc Elena Udrea lehet a befutó. (…)
A tartalékok közé sorolandó Monica Macovei, a román igazságszolgáltatás képzelt nagyasszonya, megreformálója. Rá Iohannis kibuktatása esetén számítana az úgynevezett keresztény-liberális oldal.
Az utolsó pillanatban felbukkant Teodor Meleşcanu – tegnap még kémfőnök, ma már államelnök-jelölt – igazi sötét lónak számít. Politikusi életútja, karrierdiplomata, illetve titkosszolgálati múltja alapján igazán nem vádolható valamiféle pártszimpátiával. (…)
A többiek – szám szerint nyolcan – az esélytelenek, a futottak még kategóriájába tartoznak. Beleértve a két magyar jelöltet is. Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt választásokon való részvételének egyetlen haszna: az erdélyi magyar politikai pártok közötti erőviszonyok várt tisztázása.”
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.