// 2026. november 7., szombat // Rezso

Az EMNP fegyverténye

// HIRDETÉS

Premier: két magyar jelölt is harcba száll Románia államfői tisztségéért.

Egy akadályt sikerrel vett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a romániai elnökválasztási küzdelemben: sikerült összegyűjtenie a kétszázezer támogató aláírást annak érdekében, hogy a párt jelöltje, Szilágyi Zsolt elinduljon az államfőválasztáson.

Ezzel az EMNP jelentős fegyvertényt könyvelhet el. A párt ugyanis nem kis ellenszélben dolgozott, az RMDSZ részéről igyekeztek elbátortalanítani a polgárokat, mondván: nincs kétszer kétszázezer magyar aláírás, ezért aki az EMNP jelöltjét támogatja szignójával az RMDSZ jelöltje, Kelemen Hunor helyett, az eltékozolja a támogatását.

Mindemellett észlelhető volt az igyekezet az RMDSZ részéről, hogy konkrét eszközökkel is akadályozza az EMNP sikerét. A néppárt által tett panaszokban fölemlegetett esetek mellett – miszerint az RMDSZ aktivistái több megyében is igyekeztek megfélemlíteni az embereket, megakadályozandó, hogy az EMNP jelöltjét támogassák – az RMDSZ igyekezett más eszközökkel is keresztbe tenni riválisának.

Így a szövetség által leadott, a szükséges 200 ezret bőven meghaladó 270 ezer aláírás azt jelzi, igyekezett elhappolni a néppárt elől a támogatókat. Ez a többletmennyiség ugyanis jóval több annál, amennyi „biztonsági tartaléknak” szükséges arra az esetre, ha néhány száz vagy néhány ezer aláírást érvénytelenítenének: nagyon úgy tűnik, összegyűjtésük azt szolgálta, hogy az EMNP számára minél kevesebb támogató maradjon.

Az RMDSZ ugyanis ezáltal akkor is jobban jár, ha – miután az EMNP szerint sok magyart megtévesztettek, ezért mindkét jelölt támogatói ívét aláírta – akár ezres nagyságrendben is érvénytelenítik a „párhuzamos” aláírásokat. Az EMNP számára viszont akár végzetes is lehet, ha ennyi szignóját érvénytelenné nyilvánítják.

Ha sikerül bejegyeztetni Szilágyi Zsoltot hivatalos jelöltként, akkor még nehezebb időszak következik. Az EMNP-nek ugyanis el kell tudnia magyarázni a polgároknak, miért van szükség még egy magyar jelöltre. A magyar polgárok mellett pedig meg kell próbálnia megszólítani a románokat is, meg kell kísérelni hozzájuk is eljuttatni a valós regionalizáció, a helyi önrendelkezés fontosságáról szóló üzenetet.

Két magyar jelölt indulása esetén végre ismét föl lehet majd mérni, mennyire hat mozgósítólag az emberekre, ha ugyan jelentősebb tét nélküli – hiszen egy jelöltnek ugyanúgy nincs esélye megnyerni az államfőválasztást, mit kettőnek -, de mégiscsak valós magyar-magyar verseny van.
A felmérések szerint az RMDSZ továbbra is 5 százalék körüli támogatottsággal rendelkezik, de az RMDSZ-es jelölt támogatottsága ez alatt marad, és immár Szilágyi Zsolt támogatottsága is mérhető, egy kutatás szerint valahol fél százalékon áll. Miközben az RMDSZ az autonómiatervezetet ért román össztűz miatt az áldozat szerepében tetszeleghet, azt próbálva elhitetni, hogy az őt ért támadások a romániai magyarság egészét célozzák, az EMNP a tervezet hiányosságaival korteskedhet, valamint az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának mérsékelt sikereire hívhatja fel a figyelmet. Az EMNP számára a tét az, hogy sikerüljön legalább annyi szavazót mozgósítania, ahányan Szilágyi indulását kézjegyükkel támogatták. Amennyiben ezt a számot még túlszárnyalni is sikerül, az a párt súlyát és jelentőségét is növelheti.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro