// 2026. november 3., kedd // Győző

Mindenkinek mindent visszaad a kormány

// HIRDETÉS

Ahogy közeledik az államfőválasztás időpontja, úgy válik egyre bőkezűbbé a kormány. Most a 2009-es megszorítások idején elvett juttatásokat adja vissza. A kampány végéig jöhet az ingyen sör és az örök élet ígérete.

A Victor Ponta miniszterelnök vezette balközép kormány hétfőn eltörölt több megszorító intézkedést, amelyeket 2009-ben hozott az előző jobbközép bukaresti kabinet.

A hétfői kormányülésen úgy döntöttek, hogy feloldják azt a tiltást, amely művészek, sportolók és tudósok érdemjuttatására vonatkozott. Ezeket a juttatásokat az Emil Boc vezette volt jobbközép kormány függesztette fel, miután Románia 2009-ben 20 milliárd euró készenlétihitel-megállapodás megkötésére szorult a Nemzetközi Valutaalappal. Az egy évvel korábban kirobbant nemzetközi gazdasági válság ugyanis a román gazdaságot is súlyosan sújtotta.

Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes a kormányülés után bejelentette, hogy a mintegy 1650 érintett személy három minimálbérnyi havi juttatásra jogosult az érdemjuttatás folyósítása révén.

A kormány arról is döntött, hogy a kabinet tartalékalapjából fizetik ki a pedagógusoknak azokat az elmaradt juttatásokat, amelyek folyósítására bírósági ítélet kötelezi a román államot, így az érintettek rövidebb idő alatt megkaphatják pénzüket az eddigi tervekhez képest.

A kormány egy másik hétfői döntése a helyi önkormányzatok támogatásáról szól: több olyan könnyítést enged a kabinet az önkormányzatoknak, amelynek révén egyebek mellett korábban meghatározott létszám fölött alkalmazhatnak munkavállalókat. Ez a létszámstopfeloldás az oktatásra és az egészségügyre egyaránt vonatkozik.

A kormány elfogadta hétfőn azt a sürgősségi rendeletet is, amely felfüggeszti a hazai kitermelésű gáz árának liberalizálását a lakossági fogyasztók számára. Ezzel a román kormány 2018-tól 2021 közepéig tolta ki a gáz árának liberalizációját. Október 1-től 3 százalékkal kellett volna emelni a lakossági fogyasztói gázárat a korábbi tervek szerint.

A kormánykoalíció szeptemberben 5 százalékkal csökkentette a munkáltatói nyugdíjjárulékot is, amit Traian Băsescu államelnök sikertelen ellenállása dacára fogadott el a parlament.

Băsescu populizmussal vádolta a kormányt, szerinte a Victor Ponta vezette kabinet azért ilyen bőkezű, mert novemberben államfőválasztás lesz, amelyen Ponta a legesélyesebb jelölt. Ugyanakkor Ponta szerint csak olyan intézkedéseket hoztak, amelyekkel jóvátették az előző jobbközép kormány ideje alatt elkövetett „igazságtalanságokat".
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro