// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Guberálj környezettudatosan, fizess szeméttel

// HIRDETÉS

Ha minden utcasarkon ilyen újrahasznosítási pont lenne, még a szomszéd szemetét is kiguberálnánk.

Meggazdagodni nem lehet belőle, de pár lejt meg lehet spórolni azzal az elektronikusan irányított szerkezettel, mely értékjegyeket bocsát ki a szelektíven kiválogatott szemétért.

Különféle háztartási gépekért kilogrammonként 80 banit zsebelhetünk be, kisebb háztartási kütyükért 60–70 banit. Az asztali számítógépekért kilogrammonként 1,2 lej jár, papírhulladékért kilogrammonként 15 bani, a pillepalackok darabjáért 5 bani. A pénzt értékjegy formájában kaphatják meg a szelektív gyűjtők, melyeket utóbb felhasználhatnak egy kereskedelmi központban való vásárláskor úgy, hogy az adott érték levonódik a kifizetendő összegből. Ha nem tartanak igényt a pénzre, jótékonysági célokra is felajánlhatják.

Bukarestben három ilyen újrahasznosító pont van, Brassóban, Szebenben és Nagyvárad a napokban avattak fel egy-egy ilyet, a következő állomás pedig Turnu Severin lesz – írja az erdon.ro. Ezek egyébként tízféle újrahasznosítható anyagot tudnak átvenni. Az úgynevezett Sigurec-rendszert Nagyváradon a Carrefour Era parkolójában üzemelték be.

Kiszámoltuk: ha nem számoljuk bele a buszjegy árát, ötven pillepalackot kell összegyűjteni, hogy a „jutalomból” kijöjjön egy jól megérdemelt, olcsóbb sör.  Ki-ki döntse el maga, megéri-e… Bár amilyen anyagias világban élünk, még az is meglehet, hogy a közszállítók különjáratot kell majd indítsanak a nagy érdeklődésre való tekintettel. 

Fotó: www.revista-piata.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro