// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Érdemben is elkezdődött a Mikó-per tárgyalása

// HIRDETÉS

Markó Attila abban bízik, hogy a következő, október 21-ei fordulón akár ítélet is születhet.

Hétfőn érdemben is elkezdődött a Mikó-per tárgyalása, ám ítélet ezúttal sem született, az újabb fordulót október 21-ére tűzte ki a ploieşti-i táblabíróság. Markó Attila– akit alapfokon három év börtönbüntetésre ítéltek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatásáért – a Krónikának elmondta, a per menetét illetően előrelépés történt, ugyanis többszöri halasztás után hétfőn  végre a védelem kéréseit és kifogásait vizsgálta meg a bíróság.
Mint mondta, a táblabíróság elfogadta, hogy csatoljanak az iratcsomóhoz egy szakértői véleményezést, és arra is rábólintott, hogy bizonyítékként beemeljék a brassói táblabíróság és a sepsiszentgyörgyi törvényszék korábbi, egy 2006-os polgári perben hozott jogerős döntéseit, amelyek kimondják, hogy az iskolaépület a református egyházat illeti, és a per három vádlottja által alkotott bizottság volt illetékes dönteni a visszaszolgáltatásáról.
A ploieşti-i táblabíróság ugyanakkor visszautasította a védőügyvédek újabb tanúk meghallgatására vonatkozó kérelmét. Markó Attila beszámolója szerint sokat nyomott a latban az ügyészség véleménye, a vádhatóság képviselői pedig úgy vélték, újabb tanúvallomásokra nincs szükség, ezek nem tudnak újat hozzátenni az ügyirathoz. „Ezt mi is így látjuk, hiszen a perirat annyira tele van mindenféle bizonyítékkal, hogy abban a vak is meglátja az igazságot. Mi csak különböző módokon rá akarunk erősíteni erre a különben is nyilvánvaló igazságra” – szögezte le Markó Attila. Elmondta továbbá, kérték, hogy a bírósági végzésben állapítsák meg az egyik vádlott, Marosán Tamás ügyének elévülését, erre valószínű a következő időszakban sort fognak keríteni.
Mint ismeretes, Markó Attila és Silviu Clim ügye nem évül el, mivel ők köztisztviselőként vettek részt a visszaszolgáltató bizottság munkájában, ám Marosán civilként az egyházat képviselte. Markó Attila szerint nem kizárt, hogy a következő, október 21-ei tárgyalási fordulón jogerős ítélet születik, de tovább is húzódhat a per lezárása.
Mint ismeretes, a buzăui bíróság büntetőperben alapfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Marosán Tamást és Markó Attilát, Silviu Climet pedig három év felfüggesztett börtönre. A törvényszék megállapította, a bizottság jogtalanul szolgáltatta vissza a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét az Erdélyi Református Egyházkerületnek, mert az ingatlan közadakozásból épült, ezért elrendelte, hogy a telekkönyvből töröljék az egyház tulajdonjogát, és a református egyházat az államnak okozott 1,13 millió lejes kár megtérítésére kötelezte.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro