// 2026. november 5., csütörtök // Imre
Balogh Levente Balogh Levente

A skót üzenet

// HIRDETÉS

A skóciai népszavazás eredménye kedvező lehet az autonómiát követelő erdélyi és partiumi magyarok számára is, hiszen azt mutatja: az elszakadási törekvéseket hatékonyan ellensúlyozza, ha a központi kormány önrendelkezést ad a kisebbségeknek.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2014. szeptember 23., 07:23

„Egyelőre kérdéses, hogy a skótok szűk többsége számára mi jelentett nyomósabb érvet a Nagy-Britanniához való tartozás megerősítése mellett. Bizonyára közrejátszottak a gazdasági problémáktól való félelmek is, de vélhetően az is, hogy Skócia önállóan csupán egy négymilliós kis ország lenne, miközben Nagy-Britannia részeként mégiscsak részese annak a befolyásnak, amit az ország középhatalomként a világban élvez.

A legtöbbet pedig bizonyára az nyomta a latban, hogy London ígéretet tett arra: ha a skótok nem szakadnak el, még a jelenleginél is nagyobb önállóságot biztosít Skócia számára. (Ami már eddig sem kicsi, hiszen saját parlamentje és saját kormánya van – a saját labdarúgó-válogatottról nem is beszélve).

És ami a legfontosabb: David Cameron brit kormányfő már a választás másnapján kiállt a nyilvánosság elé, és ígéretét betartva kijelentette: megértette az üzenetet, és a skótok megkapják a még a mostaninál is nagyobb önrendelkezést.

Mindezek nyomán megállapítható: a skóciai népszavazás eredménye kedvező lehet az autonómiát követelő erdélyi és partiumi magyarok számára is, hiszen azt mutatja: az elszakadási törekvéseket hatékonyan ellensúlyozza, ha a központi kormány önrendelkezést ad a kisebbségeknek.

A kérdés az, hogy a román központi kormány, a bukaresti politikai „elit” mikor ér el a politikai kultúra azon szintjére, hogy ezt a londoni kormányhoz hasonlóan belássa és elfogadja."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.