// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Összegyűlt a 200 ezer aláírás Szilágyi Zsoltnak

// HIRDETÉS

Toró T. Tibor Néppárt-elnök kétszázezredikként írta alá vasárnap a támogatói ívet.

Összegyűlt a Szilágyi Zsolt államfőjelöltségéhez szükséges 200 ezer aláírás – jelentette be vasárnap, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.

Toró köszönetet mondott az EMNP önkénteseinek és a Minta ifjúsági szervezetnek az elmúlt hetekben végzett munkájukért, és megköszönte Tőkés László EMNT-elnöke, illetve Izsák Balázs, az SZNT elnökének támogatását is. Azt is elmondta, hogy több településen a Magyar Polgári Párt tagjai is segítettek az aláírásgyűjtésben. Az EMNP elnöke a sajtótájékoztatón,

kétszázezredikként írta alá a támogatói ívet.

Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei elnöke szerint már pénteken tudni lehetett, hogy meglesz a szükséges mennyiségű aláírás, és a beérkezett aláírásokat azóta is összesítik. Végleges eredményt kedden közölnek majd, s ekkor adják le a bukaresti Állandó Választási Bizottságnál is az íveket. Azt azonban már most tudni lehet, hogy a szükséges mennyiségen túl

további 10-20 ezer kézjegyet gyűjtöttek össze

– mondta.

Az aláírások leadása után a hatóságoknak 48 órájuk van döntést hozni a szignók érvényességét illetően, ezt követően 24 órás fellebbezési időszak következik, majd egy újabb 48 órás periódus áll a bizottság rendelkezésére a beérkezett fellebbezések kivizsgálására.

Toró T. Tibor elmondta: az államelnök-választást megelőző kampány október 2-án kezdődik, így a jövő hónap elején bemutatják Szilágyi Zsolt részletes választási programját.

Toró: az EMNP vitázna az RMDSZ autonómiatervezetéről

Az EMNP kész beszállni az RMDSZ által elkészített székelyföldi autonómiatervezet közvitájába – jelentette ki Toró T. Tibor. Elmondta, hogy az EMNP szakértői még elemzik az RMDSZ tervezetét, de két elvi kérdést máris megemlített, amelyekben különbözik az RMDSZ és az EMNP álláspontja.

Az EMNP elnöke kifogásolta, hogy az RMDSZ tervezete Hargita, Kovászna és Maros megyéből rakná össze Székelyföldet. Megemlítette, hogy a romániai megyék határait a kommunista diktatúra idején rajzolták meg és azok nem fedik a történelmi határokat. „A három megye elfogadása a célok feladását jelentené. Ebben nehéz lesz közös nevezőre jutni” – jelentette ki Toró T. Tibor.

A politikus azt is hibának találta, hogy az RMDSZ az alkotmánymódosításhoz köti az autonómiatervezetének az esetleges elfogadtatását. „Nem látom azt a közeli pillanatot, amikor megváltozik Románia alkotmánya, így hát az autonómiaterv elfogadtatása a távoli jövőbe tolódik. Az embereket hazaküldik, és ez leépíti a közösség mozgalmi erejét. Márpedig a siker attól függ, hogy tudjuk-e mobilizálni a közösséget. A székelyföldi autonómia kérdésében a közösség a főszereplő” – jelentette ki Toró T. Tibor.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro