// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Távozik Skócia függetlenségpárti miniszterelnöke

// HIRDETÉS

A skótok leszavazták a függetlenséget, ezért lemondott az ezt sürgető Alex Salmond. De szerinte is Skócia mindenképp nyer.

Lemondott Skócia miniszerelnöke, Alex Salmond, miután a szavazók csütörtökön elutasították Skócia függetlenedését Nagy-Britanniától. A Skót Nemzeti Párt vezetője szerint a most kialakult helyzetben új vezetésre van szüksége Skóciának.

Lemondási nyilatkozatában elmondta: nagyon büszke a kampányra és arra az 1,6 millió emberre, aki igennel szavazott a függetlenségre. Salmond büszke arra is, hogy a népszavazáson a részvételi arány 85 százalékos volt, és a skótok részt vettek ebben a nagy alkotmányos vitában. A szavazás eredménye új lehetőségeket is jelent Skóciának Nagy Britanniával való viszonyában - véli a miniszterelnök.

Salmond számára most az a legfontosabb döntés, hogy ebben az új helyzetben ki tudja vezetni és előrébb vinni ezt az izgalmas, lehetőségekkel teli politikai folyamatot. Bízik benne, hogy pártja és az ország támogatni fogja az új vezetést, de az általa elnökölt Skót Nemzeti Párt novemberi kongresszusán nem kíván újra indulni a pártelnöki tisztségért. 

A kongresszus után pedig miniszterelnöki tisztségéről is lemond, hogy az új pártelnöknek lehetősége legyen azt a tisztséget is betölteni a szükséges parlamenti eljárásokat követően. Azután csak egyszerű tagja kíván lenni a skót parlamentnek.

Szerinte az elvesztett népszavazás ellenére az a legfontosabb, hogy Skócia valójában az igazi győztese maradjon a megkezdett folyamatoknak. Salmond 2007 májusa óta töltötte be a miniszterelnöki pozíciót Skóciában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro