// 2026. november 4., szerda // Károly

A PSD két arca

// HIRDETÉS

Az autonómia nem feltétlenül rossz - az autonómia a lehető legrosszabb. Ugyanazon a napon ugyanazon párt két politikusa mondta őket.

Két arcát mutatja az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) az ország választópolgárainak a magyar ügyekben. Miközben a párt államfőjelöltje, Victor Ponta miniszterelnök aktív RMDSZ-es asszisztenciával a Székelyföldön kampányol, és az autonómia kapcsán kijelenti, hogy ha az egyet jelent a decentralizációval, akkor nincs vitája a székelyekkel, a párt ügyvezető elnöke, Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes immár másodízben jelentette ki: az RMDSZ által kidolgozott autonómiatervezetnek esélye sincs arra, hogy megvalósuljon, annak kidolgozása pedig „nem erősíti” a két párt kapcsolatát. (Krónika)

Dragnea immár másodízben tett ilyen értelmű kijelentéseket két héten belül, miközben Ponta szintén másodszor járt az elmúlt héten a Székelyföldön.

Kívülről nézve úgy tűnik, mintha kidolgozott kommunikációs stratégiáról lenne szó. Pontának a jelenlegi felmérések szerint ugyan jóval nagyobb az esélye megnyerni a novemberi államfőválasztást, mint ellenfeleinek, a második fordulóban azonban a siker bebiztosítása érdekében jól jönnének a magyarok szavazatai is. A PSD ugyanakkor – hű örököseként az 1989 előtti nemzeti kommunista diskurzusnak – az egyik legnacionalistább párt, amely bármikor hajlandó a soviniszta érzelmek felkorbácsolására alkalmas retorikát alkalmazni, választóit már a rendszerváltás óta erre kondicionálta, ezért szükséges Ponta gesztusait ellensúlyozni.
Ezért jelenik meg Dragnea a „párt öklének” szerepében, és ezért intéz kemény hangú kirohanásokat az autonómia ellen.

A kérdés az: melyik a PSD igazi arca és hangja?
Elemzők szerint Ponta államfővé választása esetén a pártelnöki tisztségre Dragnea a legesélyesebb, ezért az ő szavai jelenthetik a PSD jövőbeni politikai irányvonalának megalapozását. Persze érdemes figyelembe venni, hogy – attól függetlenül, hogy a kampány csak októberben kezdődik – máris zajlik a korteskedés, és Dragnea szavai főleg a nacionalista PSD-szavazók megnyugtatását szolgálják. A párt eddigi politikáját ismerve azonban nehéz elhinni, hogy jelentős, érdemi változás állna be az önrendelkezéshez való viszonyában.

Már csak azért is, mert a Ponta által hangoztatott, a kormány által már két és fél éve célul kitűzött decentralizáció sem igazán decentralizáció. A mesterségesen megrajzolt fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörökkel való felruházása – amit Ponta és Dragnea a decentralizáció megnyilvánulásaként jellemez – ugyanis egyelőre nem abban nyilvánul meg, hogy Bukarest ad át hatásköröket az alacsonyabb szinteknek, hanem a régióközpontnak kinevezett városok szívják el azokat az alájuk rendelt megyeszékhelyektől. Példaként elég megemlíteni, hogy a helyi adóhivatalok hatáskörei máris a régióközpontokhoz tartoznak, de az egyik legabszurdabb kezdeményezés alighanem az, hogy a területi vámigazgatóságot a határ menti Nagyváradról a határtól 150 kilométerre található Kolozsvárra akarják költöztetni.

Ilyen körülmények között nehezen érthető, miért hajlandó az RMDSZ a legmagasabb, elnöki szinten segíteni Ponta kampányát a magyarok körében. A koalíciós partner bizonyára tett olyan ígéreteket, esetleg gesztusokat, amelyek alapján úgy gondolják, megéri. Már kérdés azonban, hogy a magyar választópolgárok szakítanak-e eddigi gyakorlatukkal, és hallgatnak-e az RMDSZ-re, ha arra ösztönzi őket, hogy a második fordulóban a nacionalista baloldali párt jelöltjére szavazzanak. Eddig ugyanis ez még egyszer sem jött be.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro