A rendőrség fejébe nem fér bele, hogy az autonómiáért akár művészi performansszal is lehet küzdeni.
Folytatódnak a román karhatalmi erők megfélemlítési akciói, elmúlt pénteken Ütő Gusztáv képzőművészbe kötöttek bele, aki Székelyföld – Ţinutul Secuiesc – Székely Land és Autonómia feliratú táblákkal kampányolt az Erdélyi Magyar Néppárt aláírásgyűjtői mellett – olvasható a Háromszékben.
Az Erzsébet parkkal szemben, a Mikó Imre utca sarkán lévő üzlet előtt gyűjtötték pénteken a Szilágyi Zsolt államelnök-jelöléséhez szükséges aláírásokat a néppártosok, és Ütő Gusztáv is csatlakozott hozzájuk, hogy tábláival felhívja a figyelmet: az EMNP és jelöltje elkötelezett az autonómia mellett.
A déli órákban mentek hozzá a rendőrök, és a táblák felől érdeklődtek. Ő elmagyarázta, hogy ezek 2011-ben és 2012-ben született műalkotások, az Autonómia feliratú festmény, a másik számítógépes grafika, ő pedig doktor Ütő Gusztáv, a Partiumi Keresztény Egyetem tanára. A rendőr erre igen arrogánsan válaszolt: ez vicc. Ütő sértőnek találta megnyilvánulását, és kikérte magának, mondván, ő sem Székelyfölddel, sem az autonómiával nem viccel.
Az egyre élesebb szóváltásra érkezett meg Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszéki elnöke, újságíró, aki többször is megkérdezte a rendőröktől, hogy tulajdonképpen mi a kifogásuk, de választ nem kapott. Felhívta figyelmüket, hogy nincs joguk ilyen hangnemet használni, a gúnyos, kioktató szövegek ideje lejárt, ám csak akkor csendesedtek valamelyest a karhatalom képviselői, amikor kiderült, újságíró, és hogy engedéllyel, bérelt helyen gyűjtik az aláírásokat.
A rendőrök végül autóba ültek, ott még telefonálgattak egy darabig, majd távoztak – mesélték az érintettek.
Ütő Gusztáv kitért arra is, másnap ismét kiállt tábláival ugyanoda, ekkor már nem egyenruhások, hanem más „furcsa” alakok környékezték, brassói és helyi románok próbálták meggyőzni az autonómia káros voltáról.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.