// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Szenátusi levél a csíkiaknak. Az autonómiáról

// HIRDETÉS

Ebben pedig azt mondják, hogy tudomásul vették az autonómiahatározatban elfogadottakat. Köszönik is azokat. Meg is vizsgálják, mondják. De hadd legyenek elég erős kételyeink azzal kapcsolatban, hogy figyelembe is veszik a székelyek régióátszervezési ötleteit.

A szenátustól kapott választ Csíkszereda polgármesteri hivatala a megyeszékhely önkormányzata által elfogadott autonómiapárti határozattal kapcsolatban. Mint ismeretes, a június 27-én megtartott csíkszeredai önkormányzati képviselő-testületi ülésen fogadták el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívásán alapuló határozattervezetet, kifejezve azt az igényt, hogy a 153 székelyföldi önkormányzat egyetlen, önálló közigazgatási régióba akar tartozni, amelynek különleges jogállását sarkalatos törvény szabályozza, és ahol az állam nyelve mellett a magyar nyelv is hivatalos. Ezt a határozatot továbbították a parlamenthez, az Európai Tanácshoz és több más európai intézményhez is.
 „Ezennel tudatjuk önnel, hogy tudomásul vettük azokat a javaslatokat és ötleteket, amelyekért ön harcol, és amelyeket támogat. Köszönjük a javaslatokat, amelyeket a közigazgatási reformmal kapcsolatban tesz. Biztosítjuk, hogy nagyon figyelmesen megvizsgáljuk azokat, és figyelembe vesszük azokban a törvénytervezetekben, amelyek a Közigazgatási és Területrendezési Bizottság napirendjére kerülnek” – olvasható a polgármesteri hivatalnak és Ráduly Róbert Kálmán polgármesternek címzett szenátusi levélben, amelyet Darius Bogdan Vâlcov, a szenátus Közigazgatási és Területrendezési Bizottságának elnöke jegyez. Az aláíró egyúttal a bizottság teljes nyitottságáról biztosítja a városvezetőt.
Az autonómiapárti határozattervezetet Csíkszeredában elfogadásra beterjesztő Veress Dávid önkormányzati képviselő, a Székely Nemzeti Tanács csíkszéki elnöke szerint a válasz tisztességes és kedvező, biztató. „Nem eldobják, nem a szemétkosárba kerül, nem támad, és nem minősítget, hanem biztosít arról, hogy a bizottság napirendjére kerül a kérdés. Attól függetlenül, hogy a miniszterelnök mit mond, tisztességesnek, példaértékűnek, sőt bátorítónak tartom nemcsak azok számára, akik elfogadták eddig ezt a petíciót, beadványt, hanem azon csíki magyar önkormányzatok számára is, amelyek még ezt a lépést nem tették meg”.
Hozzátette, azt lenne jó elérni, hogy a beterjesztők a közigazgatási bizottsági tárgyaláson részt vehessenek, és meg is védhessék álláspontjukat, felsorolják érveiket, hogy ez miért fontos.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro