// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hallottad-é, hogy a románok megszerezték az autonómiánkot?

// HIRDETÉS

Hallottam, s azt es, hogy az nem es a mienk. De akkor ki írta meg nekik? A HotNews szerint a magyar honatyák.

Az RMDSZ-nek tulajdonított székelyföldi autonómiatervezetből közölt részleteket pénteken a Hotnews.ro hírportál, az RMDSZ azonban közleményben jelezte: ez nem az a változat, amelyet az MPP-vel közösen véglegesít.

„Tájékoztatjuk a média képviselőit, hogy a tervezet RMDSZ által vállalt, végleges változatát, a közvitát megelőzően, a Szövetség honlapján teszi közzé román és magyar nyelven egy időben" - áll a közleményben.

A HotNews azt állítja, az RMDSZ honatyáitól kapta a szöveget mint legutolsó autonómia-variánst, és ez a végleges, hivatalos és az RMDSZ által felvállalt szövegváltozat, amelyet Kelemen Hunor fog ismertetni jövő héten. A portál szerint ez a tervezet „felrobbantja” a hazai politikumot.

A portál által szemlézett szövegváltozat több ponton különbözik attól a tervezettől, amelyet a Krónika szerzett meg és elemzett májusban: a mostani változat szerint például nem Hargita, Kovászna és Maros megye társulása kapna különleges státust, hanem "ezen megyék egyes közigazgatási egységeiből álló" Székelyföld autonómiáját és jogi státusát ismerné el a törvény.

A portál szerint a Székelyföldet egy 77 tagból álló, közvetlenül választott regionális tanács és egy Csíkszeredában székelő végrehajtó testület vezetné. Ez utóbbi tagjait Székelyföld elnöke nevezné ki a régió hivatalos közlönyében publikált rendeletben - írta a portál.

A hírforrás által idézett autonómiatervezet a régiós szintre kerülő kompetenciákat, az állami közvagyon és az adóbevételek elosztását is részletezi, és kitér arra, hogy a - katonai intézmények kivételével - a Székelyföldön a magyar nyelv is hivatalos státust kapna.   

A HotNews kommentárja szerint nehezen hihető, hogy „a magyaroknak etnikai alapon kollektív jogokat biztosító” tervezet elnyeri a román pártok támogatását a novemberi elnökválasztási kampány idején, és a portál szerint az RMDSZ aligha maradhat kormányon autonómiatervezete közzététele után.

Máté András frakcióvezető a héten úgy nyilatkozott: az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetéről belső vita folyik, és csak azt követően bocsátják közvitára, majd terjesztik a parlament elé, hogy "az RMDSZ minden szenátora és képviselője megfogalmazza formai és érdemi módosító javaslatait".

Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. A tervezet előkészítésébe időközben a Magyar Polgári Pártot (MPP) is bevonták, az állítólag már elkészült törvénytervezet nyilvánosságra hozatalát azonban rendre elnapolták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro