// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

A nagy fetrengés

// HIRDETÉS

Így búcsúzik Kolozsvár a nyártól. Lebegj a fű felett, ha a földet túl keménynek találod.

Nagy függőágyasdit hirdetett a Kolozsvár Ifjúsági Főváros 2015 csoport előbb szerdára, majd az eső miatt mára a kolozsvári Sétatéri parkba. Dúlt a vakációs hangulat délután háromkor, amikor elkezdték felszerelni a függőágyakat a park Kaszinó felőli részén, a fák között.

A sétányokon még csak a kis- és nagymamák korzóztak a gyerekekkel, néhány fiatal olvasgatott a fűben, és láthatóan senkinek sem volt semmilyen sürgős dolga, és ez már önmagában megnyugtató látvány.

Ha valaki még jobban le akart nyugodni, az foglalhatott magának színes függőágyat. Kora délután még csak a tinik próbáltak felmászni beléjük, és volt, akinek többszöri próbálkozás, illetve többrendbeli segítség kellett. Aki még jobban próbára akarja tenni egyensúlyérzékét, az végigmehet az ugyanott kifeszített kötélen, ami már slackline néven extrémből népi sport lett.

A látszat ellenére nem fél és nem szédül a magasan fekvő lány.

Függeszkedni késő estig lehet, azt mondták a szervező lányok, addig maradnak kint, amíg igénylik a fetrengeni vágyók.

Ami szimpatikus a nyár utolsó, egészestés kültéri programjában, hogy a függőágyakat készítő és rendelkezésre bocsátó cég nem akart nyomulni, nem használta fel reklámra az akciót. 

Ha valaki feltétlenül kultúrára vágyik, és nem hozott könyvet magával, az meghallgathatja Răzvan Krivach (a kolozsvári Jézus Krisztus) koncertjét a Kaszinó előtti placcon.

Ha túl messze a park, vagy a fűnél jobban szereted a gránitot, gyere a Főtérre, épp keleti utcazenére ereget valaki óriási szappanbuborékokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro