// 2026. november 6., péntek // Lénárd
Bogdán Tibor Bogdán Tibor

Vértelen véradás

// HIRDETÉS

Az újságírók távozása után a miniszter urak szépen kiszedették az asszisztensekkel a tűket a karjaikból. A nyilvánosság már megvolt, vérüket majd képletesen odaadó, áldozatos munkájukkal adják az országnak.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bogdán Tibor
2014. szeptember 03., 07:50

„Szomorú, hogy Románia az utóbbi időben igencsak vérszegény ország lett, s nem csak a szó átvitt, de tényleges értelmében is. Az Egészségügy Minisztérium meg is húzta a vészharangot: az egészségügyi rendszer nem rendelkezik kellő mennyiségű vérrel, olyannyira nem, hogy bizonyos műtéteket el is kellett halasztani vérhiány miatt.

Az viszont jó dolog, hogy – a példaadás kedvéért – a kormány öt minisztere, továbbá Victor Ponta kormányfő is önként jelentkezett véradásra, és az még jobb az, hogy ifjú pénzügyminiszterünk, Ioana Petrescu maga is bekapcsolódott az akcióba.

Szomorúbb azonban, hogy a huszonöt tagú kormányból mindössze öt tárcavezető ás a kormányfő érezte kötelességének az önkéntes jelentkezést.

Ennél is elszomorítóbb az, hogy az »hatok« – Victor Ponta miniszterelnök mellett Nicolae Banicioiu egészségügyi miniszer, Titus Corlățean külügyi tárcavezető, Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter, Eugen Teodorovici, az európai alapok vezetője és az ifjú pénzügyminiszter – kizárólag a sajtó jelenlétében tud vért adni. Az eredetileg humanitárius akció tehát öntömjénezéssé vált, miniszter uraméknak és asszonyomnak ugyanis gondja volt rá, hogy hazafias gesztusukról tudomást szerezzen az egész ország.

A derék újságírók meg is örökíthették a pillanatot, amikor önzetlen minisztereink végigfeküdtek az ágyukon, feltűrték ruhaujjukat, az asszisztensek előkészítették a tűket és azokat karjukba szúrták. Ekkor azonban a személyzet felszólítására el kellett hagyniuk a véradó termet, amit a magam részéről igazságosnak is tartok, miért lássák vérezni a tárcavezetőket a sajtó kotnyeles képviselői, akik tollaikkal eddig is éppen elég vérző sebet okoztak szegény minisztereinknek.

A legszomorúbb dolog azonban csak most következik. Az újságírók távozása után a miniszter urak szépen kiszedették az asszisztensekkel a tűket a karjaikból. A nyilvánosság már megvolt, vérüket majd képletesen odaadó, áldozatos munkájukkal adják az országnak.

Az sem egészen felvidító dolog, hogy a véradási trükkbe az egészségügyi személyzet is belement, a vérközpont igazgatója el is ismerte, hogy némileg eltekintettek a szabályzattól.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.