Ha háború...

„Persze bármi megtörténhet. A zavaros helyzet nekünk kedvezhet. Csodát várni jó. S ha nem, hát nem. A terepet különben régen preparálják mindkét oldalról. A diverzió, a megtévesztés és a propaganda minden más tudománynál jobban fejlődött. Vektorai (hordozói, vírusai) olykor gyanútlan kis tudatok, csacska szájak, nagyotmondó ripőkök. Táptalaja a bolygóméretű, nemzedékfüggetlen elbutulás, a ráció felfüggesztése, a tömegjárványként terjedő reprimitivizáció.

Te magad tehát már nem nagyon beszélhetsz. Háborús veszély van, kuss van. Viszont más talán még beszélhet, más talán még idézhető. Jack Matlock (1987 és 1991 között az Amerikai Egyesült Államok moszkvai nagykövete) az ukrajnai feszültségeket az utóbbi évtizedek hibás külpolitikai döntéseivel magyarázza. Konkrétan azt mondja a hivatásos diplomata a Foreign Policynak adott interjújában: „Az ukrajnai válság nagyrészt a NATO korlátlan keleti politikájának következménye volt. Ha Ukrajna számára nem merült volna fel a lehetőség, hogy a NATO tagjává, Szevasztopol pedig NATO-támaszponttá váljék, akkor Oroszország nem rohanta volna le a Krím félszigetet. Nagyon egyszerű.” Magyarán, a közel két évszázada a Monroe-elv (tessék utánanézni! abból indul ki, hogy Amerika az amerikaiaké!) alapján külpolitizáló USA – mondja Jack Matlock – olyan „területi érzékenységeket” érintett, amelyeket „minden autoritárius vezető a hatalom fölötti uralma megerősítésére képes felhasználni”. Még egyszer: ezt egy amerikai diplomata mondta. És messze nem azt jelenti, hogy helyesli mindazt, amit Vlagyimir Putyin Ukrajnában és Ukrajnával művel és műveltet! De tudatában van annak: Oroszország akkora – katonai meg mindenféle – hatalom, hogy ha piszkálva érzi magát, erővel fenyegetőzik. Rég nem hangzott el egy ország részéről emlékeztetés arra nézve, hogy ő nukleáris nagyhatalom.”