Itt tartunk

„Manapság a likvidálandók kálváriája semmiben sem különbözik a régiektől. A forgatókönyv majdnem mindenben ugyanaz. Ha az „elsőszámú közellenség” munkahelyét nézték ki valami üdvöskének, akkor a jól képzett holdudvarbéli talpnyalókkal máris megindítják az offenzívát, azaz feljelentéseket kezdenek írogatni ellene. Később aláírásgyűjtést is szerveznek, hogy sorozatosan vétett a munkaköri leírás ellen. Koholt vádak alapján a rendőrségen is feljelentik, mert a megfélemlítéshez ez is dukál. Utólag persze kiderül, a vád nem megalapozott, vagy nincs kellőképpen alátámasztva, de nem is ez a lényeg. Ha a delikvens még erre sem törik össze, bíróságra is adják, ugyanis a román jogrendszer minden ügynek helyt ad, „majd utólag úgy is kiderül” alapon. Ha az „elvetemült” lélek még ennek ellenére is tartja magát, akkor a holdudvarbéliek négyen-öten is perbe fogják – találnak rá okot –, mert ezt már anyagilag úgy sem fogja bírni szegény „pára”, így előbb-utóbb csak eltakarodik az útból.

„Már csak a «nagy fekete autó» hiányzik! De már azt is várjuk a férjemmel”– mondta a napokban az éppen soron lévő likvidálandó értelmiségi család egyik szenvedő alanya.

Hát itt tartunk ma az Érmelléken huszonöt esztendő után, a nagy, eredeti „demokráciában”. Ebben a sajátosban, amelyet csak egy olyan érdekképviselet tudott kitermelni, amilyen nekünk van."